A "Beszélgetés a kultúráról" című fórum (amelyen számos ismert politikus, értelmiségi, köztük Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Hiller István, Mesterházy Attila, Vitányi Iván, Bródy János és Farkasházy Tivadar vett részt) az Orbán-féle kultúrharc frontvonalainak felrajzolása ecsetelése jegyében zajlott az egyes szcénákon – a filozófus-pertől a botrányos színház-igazgatói pályázatokon és a Magyar Művészeti Akadémia létrehozásán keresztül a civil autonómia megfojtásáig.

Jelek a falon

A 2010-es fordulat, a Fidesz fölényes választási győzelme előtt még csak találgatások voltak a kultúrpolitika várható átalakulásáról. Már az első Orbán-kormány alatt kiderült, hogy az irányított kultúrafinanszírozás semmilyen pragmatikus haszonnal nem járt – mondta Radnóti Sándor filozófus-esztéta. A más területeken is jellemző hatalmas forráskivonást ugyan a kultúrában is érvényesítették, de nem látszódott, hogy a csókosoknak különösebben kedveztek volna, a választásokat pedig végül elvesztették. A 2010-es választások előtt pedig egyedül Orbán Viktor kötcsei beszédéből – az elitváltásról tett kinyilatkoztatásából – már lehetett következtetni egy erőteljesebb, erőszakos fordulatra, irányított kultúrával, világnézeti indoktrinációval. Ehhez képest meglepetés volt, hogy nem alakult ki kultúrharc az Orbán-kormány első másfél évében. Ma már egészen más a helyzet, világosan kirajzolódtak a kultúrharc jegyei. "Jel volt a falon" az alaptörvénybe foglalt Magyar Művészeti Akadémia létrehozása: a 180 éves, nagy tekintélyű Magyar Tudományos Akadémiával azonos közjogi státust kapott egy magánalapítvány, áttekinthetetlen felvételi rendszerével, kulturális teljesítményét tekintve teljesen vegyes társasággal és hihetetlenül erős világnézeti indoktrinációval.

Csapás a színházakra

Hogyan érte 2010 a színházak világát? Schilling Árpád rendező, a Krétakör színház alapítója azt sajnálja a legjobban, hogy pont akkor vágták el a szakmai fejlődés útját, amikor "valami igazán elindulhatott volna". Volt ugyanis egy friss színháztörvény, amely egy "modern történet kezdete lehetett volna". Ez a törvény volt az első komoly próbálkozás, amikor a szakma megpróbált kiizzadni magából valami önértelmezést, ráadásul a korábbinál jóval összetettebben értelmezte a színházat, húszéves küzdelem eredményeként magába foglalta a független színházak területét is – ennek a folyamatnak a megszakítását tartja Schilling a legdrasztikusabb hatalmi lépésnek, nem pedig a politikai alapú osztogatást, kinevezéseket, "ez ugyanis nem volt újdonság".

Váradi Júlia felvetésére – miszerint a kultúra letarolásának első lépése volt, amikor a Dörner-Csurka párost nevezték ki az Új Színház élére – Schilling Árpád brutális pillanatnak mondta a kinevezést, mármint azt, hogy valaki egy "sajtpapírra" írt kirekesztő szöveggel nyerhetett pályázatot. Ez jelezte, hogy tíz-húsz év múlva kik fogják vezetni a színházakat.

Rendszerváltás 2010

A politikai hatalmat megszerezni és megtartani úgy lehet, hogy a polgári társadalmat, a védősáncokat, tehát a civil társadalmat, egyházakat, szakszervezeteket, művészeti területeket kell elfoglalni. Ezt a hegemónia-elméletet hirdette meg Szilágyi Ákos író, esztéta szerint Orbán Viktor kötcsei beszédében, ez volt a kezdete – intézményes szinten – az elmúlt másfél évben érzékelhető kulturális rendszerváltásnak. Ez a folyamat egy húszéves kulturális lépülési folyamat záróakkordja, amelyben az állam mindenhonnan kivonul, ahol kötelezettsége lenne. "A demokratikus kultúra nem jött létre, megmaradt az alattvalói attitűd, ami volt, az intézményes-szervezeti autonómia csíráját is kiirtják, legyen szó szakszervezetekről, egyházakról, civil szervezetekről. Szilágyi a civiltörvény elfogadását tartja a legszörnyűbbnek ebben a folyamatban, aminek köszönhetően a 70-80 ezer szervezetből alig 3 ezer kaphat állami támogatást, közhasznú státust. Az amúgy is nyomott civil társadalom teljes tönkretétele zajlik – "ami kevés élet van benne, azt is szétverik, helyükre álcivileket nyomnak, álkultúrát építenek, giccskultúrát teremtenek". Szilágyi azt is kétségbeejtőnek mondta, ami magyar kultúra terjesztése címén zajlik az országban – "ezt még a Kádár-korszakban sem ismertük, csak a Rákosi-rendszerre volt jellemző az, hogy mindenki, akiben az autonómia szikrája megvan, potenciális veszélyt jelent, el kell távolítani, csak a politikai eunuchok jöhetnek".

Ha nem paríroztok

Nem voltak sokkal jobb véleménnyel a beszélgetés résztvevői a tudományos szférában végrehajtott "leszámolásokról" sem, így nem nagyon vitatták Váradi Júlia megjegyzését, miszerint a filozófus-perrel indult támadássorozat is egyértelműen a "nem baráti" kulturális elit felszámolásának bizonyítéka. Azt üzenték ezzel, hogy "még ezt is megcsinálhatják, innentől pedig bármit". Radnóti Sándor Széchenyi-díjas irodalomtörténész, esztéta, filozófus (akit szintén meghurcoltak a filozófus-perben) szerint ezzel a támadással létrehoztak egy metaforát: "ha nem paríroztok, függetlenek akartak lenni, akkor számoljatok vele, hogy kriminalizálhatunk". Ezt ugyan végül nem tették meg, Radnóti szerint elképzelhető, hogy a nyomozók nem voltak hajlandók ügyet kreálni a hatalom sugalmazására. Ezzel együtt a céljukat elérték, értelmiségiek százai tanulták meg, hogy ez megtörténhet. (A Magyar Nemzet két évvel ezelőtt cikksorozatot indított a „liberális filozófusok" lejáratására, egyebek mellett azzal vádolva őket, hogy „talicskában tolták haza" a pályázati pénzeket az előző kormányzat idején. Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos feljelentést tett az általa is „gyanúsnak" vélt pályázatok miatt. A nyomozást végül megszüntették, Radnótiék pedig pert nyertek a lap ellen.)

Óbégathatunk

Arra a kérdésre, hogy az egyes kulturális szcénákban milyen továbblépési lehetőségeket látnak, szintén nem túl sok pozitív válasz érkezett. Schilling Árpád egyenesen odáig ment, hogy a hatalommal való kollaborációval vádolta meg a kulturális elit nagy részét. Az elmúlt húsz évben nem fejlődött ki szerinte a civil érzet, az, hogy "vagyok valaki, és ha letettem valamit az asztalra, azért kiállok". A szakmának igenis ki kellett volna állnia, de korábban sem tette meg, ezért esély sem volt rá, hogy 2010 után ne ez legyen. "Az eunuchok előretörésének nem volt belső szakmai akadálya". Egy német kulturális közegben például egyértelmű lett volna, hogy egy Dörner-féle igazgató kinevezésének másnapján az összes színházigazgató kiállt volna. Nálunk ez azért nem történt meg, mert korábban sem álltak ki, mert kódolva van a fejekben, hogy mindenhol rokonokat, haverokat neveznek ki – beletörődünk.

Márpedig, ha alulról nem szerveződik kultúra, demokrácia, akkor "ugyanígy itt fogunk óbégatni évtizedek múlva is".

Hála, mint politikai kategória

– Amikor a kultúrharc elkezdődött, nem lehet körvalazni egy hivatalosan elvárt ideológiát, csak személyes döntések sorozatáról beszélhetünk – folytatta az orbáni rezsim kultúrpolitikájának vesézését Radnóti Sándor. Orbán Viktornál a hála igenis politikai kategória, nagyon hálás mindazoknak, akik kitartottak mellette, és soha nem szóltak neki vissza. A piramis jellegű hatalmi struktúrából adódóan minden a miniszterelnök döntésének függvénye, és amíg ő nem dönt, addig teljes a bizonytalanság az alsóbb szinteken – ha megbuknak, a filozófus szerint ezért fognak megbukni. Ami a Schilling által is hiányolt szakmai, társadalmi szolidaritást illeti, Radnóti ezt szintén súlyos problémának tartja, "rettenetes csalódás vár arra, aki szolidaritást vár el".