Kormányzati név a Jobbik-kedvenc amerikai plakátján

A The Hungary Initiatives Foundation vezetője, Fellegi Tamás volt nemzeti fejlesztési miniszter szerint az alapítványától valójában egy Los Angeles-i magyar egyházközösség kapott támogatást. Csakhogy ez az egyházközösség aztán tengerentúli koncertre hívta a Historica zenekart.

Az Egyesült Államokban turnézik a jobboldali Historica zenekar, amely gyakorta lép fel a Jobbik rendezvényein. A párt plakátjain legtöbbször „nemzeti rockot" játszó zenekarként tüntetik fel őket. Honlapjuk szerint „következetesen hirdetik [...] Wass Albert igéjét".

A zenekarnak négy fellépése volt október végén Los Angelesben. Utolsó koncertjük november 2-án, vasárnap lesz az arizonai Phoenix-ben, ahol szintén egy helyi magyar református templomban játszanak majd.

Az egyik Los Angeles-i templomban, a Grace Hungarian Reformed Church-ben vendéglátójuk Jakabffy Zsolt lelkész, aki a Hungarian Free Press (HFP) nevű honlap megkeresésére azt válaszolta, tudja, hogy nagyon sokan ellenzik a fellépésüket. (Ennek valószínűleg az az oka, hogy egy-két ajánlóból ítélve a Historica nagy kedvenc a kuruc.info szerkesztőségében. Tavalyelőtt készített egész oldalas riportot a zenekarral a Magyar Demokrata, három éve maga az MTI adott hírt arról, hogy a Historica nem léphet fel Bukarestben, a magyar tannyelvű Ady Endre Líceumban.) Lázár György a HFP cikkében hívta fel arra a figyelmet, hogy a Historica amerikai plakátjain a támogatók között szerepel a The Hungary Initiatives Foundation. A HIF a Fellegi Tamás volt nemzeti fejlesztési miniszter és egykori IMF-főtárgyaló vezette alapítvány, amely a magyar-amerikai kapcsolatok ápolását tűzte ki célul.

Megkeresésünkre Fellegi úgy reagált, nem hallott az együttesről korábban. A HIF a támogatást a Grace Hungarian Reformed Church számára nyújtotta, egy tematikus, történelmi napra, amelynek rendezvényei között gyermekprogramok is szerepeltek. A támogatások megítélésekor arról döntenek, az azt igénylő szervezet megfelel-e az alapítvány által támasztott jogi, erkölcsi és szakmai elvárásoknak, a részletes programot azonban nem áll módjukban vizsgálni, mert olyan nagy számú támogatásról kell a kuratóriumnak döntenie.

„Az egyházközösség tehát jogosan tüntette fel, hogy a HIF támogatja, a zenekar azonban nem. Nekik nem adtunk támogatást, indokolatlan volt ezt szerepeltetni a plakáton" – mondta Fellegi.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.