Kóka távozását követelik az SZDSZ-ügyvivők

Az SZDSZ ügyvivői testülete (üt) felkéri Kóka János frakcióvezetőt, hogy a párt megosztottságának megszüntetése érdekében mondjon le posztjáról. Retkes Attila pártelnök ismertetése szerint egyebek között erről határozott a testület pénteki ülésén.

Retkes Attila, a tanácskozás utáni sajtótájékoztatón elmondta: az SZDSZ vasárnap megválasztott ügyvivői testülete (üt) négy határozati javaslatot hozott, amelyek az SZDSZ megújításáról, a  következő három hónap feladatairól, a szakpolitikai kabinetek létrehozásáról és a párt egységéről szólnak.

Ez utóbbi arról szól, hogy a párt megosztottságának felszámolása érdekében az ügyvivői testület felkéri Kóka János frakcióvezetőt, hogy mondjon le posztjáról, és jelölje meg azt a személyt, akit a tisztség betöltésére alkalmasnak tart. A testület egyúttal felkérte a pártelnököt, hogy ebben a témában kezdeményezzen tárgyalásokat a frakcióvezetővel.

Retkes Attila újságírói kérdésre azt mondta, az üt ülésén nem merült fel Kóka Jánossal szemben meghozandó jogi lépés vagy szankció. A párt megújításáról szóló határozati javaslat azt takarja, hogy az SZDSZ az európai és a magyar liberális hagyományokat tisztelő, a nemzeti és a polgári értékek mellett  elkötelezett, szabadelvű, demokrata párt.

Kiállnak a  parlamentáris demokrácia, a társadalmi szolidaritás, az emberi és szabadságjogok védelme mellett, határozottan elítélik a szélsőséges politikai megnyilvánulásokat és a rasszizmus minden formáját.

A következő három hónap feladatait úgy összegezte, hogy az üt határozata szerint augusztus közepéig felállítják a párt szakpolitikai kabinetjeit. Szeptember 30-áig a megyei elnökök fórumával egyeztetve országjárást szerveznek, ahol az elnök és az ügyvivők megismertetik a párttagsággal az új politika legfontosabb tartalmi elemeit.

Október 15-éig kidolgoznak egy olyan szakpolitikai programot, amely a következő parlamenti választás alapját képezi.

Retkes Attila Közölte, hét szakpolitikai kabinetet hoznak létre, ezek a nemzet-, a vidék-, az önkormányzati és várospolitikai, oktatási és kulturális-, környezetvédelmi-, gazdaság-, illetve társadalompolitikai kabinetek. Vezetésükre Szent-Iványi Istvánt, Kovács Kálmánt, Szentkuti Károlyt, Bőhm Andrást, Kiss Róbertet, Lakos Imrét és Badacsonyi Szabolcsot kérik fel.

Arra a kérdésre, mit szól Pető Iván és Magyar Bálint kijelentéseire, közölte: nagyra tartja a személyüket, a demokratikus ellenzék idején, illetve a rendszerváltozás utáni parlamentben betöltött szerepüket, de mostani állításaikkal nem akar foglalkozni, mert az SZDSZ egységének a megteremtése a cél.

Retkes Attila arra a kérdésre, mit szól a pártból való sorozatos kilépésekhez, azt mondta, sajnálja és a kilépőket visszavárják. Hozzátette: volt számos belépés is az elmúlt napokban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.