Kocsis ezer buszt lízingelne a BKV-nak

Ezer buszt lízingelne egy kétfordulós tenderen kiválasztandó cégtől háromszor öt év alatt, 60 milliárdból a BKV vezérigazgatója. Egy hónapja a városvezetés visszadobta Kocsis István elképzelését, hiányolta a konkrétumokat és a megtérülési számításokat. A terjedelmes anyag egyeztetéséből kihagyták Demszky helyetteseit és a városháza szakembereit.

Ezer busz lízingelésével enyhítene az elöregedett BKV-járműpark állapotán a cég vezérigazgatója. Kocsis István elgondolásáról hétfőn tárgyal a főpolgármesteri kabinet. A csere háromszor ötéves ütemben történne meg, 60 milliárd forintba kerülne, és így leselejtezhetnék az összes Ikarus 200-ast és 405-öst (ezek a például a Várból is ismert midibuszok), valamint 76 darabot a 400-as járműcsaládból, valamint a közlekedési vállalat felmondhatna 110 alvállalkozójával kötött szerződését. A majdani nyertessel úgy szerződnének, hogy a bérleti időszak ötödik és tizedik évében a teljes járműparkot meg kell újítania.

Karácsonyra megjöhetne az ezer új busz

A kétfordulós közbeszerzési eljáráson kiválasztott nyertes december közepéig szállítaná le az ezer járművet, amelyek az ötéves futamidő lejárta után kerülnének a BKV tulajdonába. A vezérigazgató szerint a lízing költségeit a BKV megnövelt normatív - vagyis az államkasszából átutalt - támogatásából lehetne fedezni. (Az idei normatíva összege a kormánnyal folytatott tárgyalások eredményeként a tavalyi 32 milliárd forint, plusz tízmilliárddal megfejelve. Függőben van még 30 milliárd forint további támogatás, ám kérdéses, azt mikor kaphatja meg a cég.)

Jelenleg a fővárosi közlekedési vállalat 1400 buszának átlagéletkora 15 év, és 2006-hoz képest másfélszer annyi az üzemzavarok száma, naponta minden negyedik busz meghibásodik. A buszpark háromnegyede ráadásul kevéssé környezetbarát, a járművek évente ötezer tonna káros anyagot bocsátanak ki.

Kocsis ötletét egyszer már visszadobták

Kocsis elképzeléséről egy hónapja már tárgyalt a kabinet, de visszadobták az anyagot, hiányolták ugyanis a konkrétumokat és a gazdaságossági számításokat. A BKV vezérigazgató második körben tárgyalandó anyaga körül is érezhető némi politikai huzavona: az előkészítésbe ugyanis nem vonták be sem a főváros szabaddemokrata közlekedési tanácsnokát, Lakos Imrét, sem Demszky pénzügyi helyettesét, Ikvai-Szabó Imrét.

A városháza közlekedési ügyosztályához a vaskos anyag csak pénteken jutott el, így nem is tudták időben véleményezni. A BKV a városüzemeltetésért felelős Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármesterhez tartozik, az előbbiek miatt azonban Hagyó kabinetfőnöke azt kérte Demszky kabinetfőnökétől, hogy a hétfői kabinetülésen tárgyalandó anyagon előterjesztőként ne a főpolgármester-helyettes neve szerepeljen. 

Az MTI úgy tudja, hétfőn sem hoz végleges döntést a buszlízingről a városvezetés, hanem további egyeztetéseket fog javasolni.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.