A HÉV-et választanák le először a BKV-ról

További pénzügyi vizsgálatokat kért a BKV holdinggá alakításáról, azaz a közlekedési vállalat hat részvénytársaságra bontásáról a főpolgármesteri kabinet. Kocsis István tervei szerint elsőként a Budapesti HÉV Zrt. alakulhatna meg, a holdinggal évente 4-5 milliárdot spórolnának. A kabinet több konkrétumot is hiányolt, például azt, mit szólnának mindehhez a hitelminősítők. A VEKE garanciákat vár, és a trolik felszámolása miatt aggódik.

A BKV, a MÁV és a Volán tulajdonában lévő részvénytársaságba kerülnének a HÉV-vonalak. A közlekedési vállalatot hat részvénytársaságra bontanák, elsőként a Budapesti HÉV Zrt. alakulna meg - derült ki Kocsis István BKV-vezérigazgató elképzeléseiből, amelyet hétfőn vitatott meg a főpolgármesteri kabinet, de a konkrétumokat hiányolva visszaadta további átdolgozásra. Az anyagból hiányoztak ugyanis gazdasági számítások, például az, hogy a cég feldarabolását hogyan értékelnék a hitelminősítő intézetek.

Előzmények: Visszavonják a BKV-t az elővárosi közlekedésből

A vezérigazgató becslései szerint az átalakítással évente 4-5 milliárd forintot lehetne megtakarítani. A BKV 850 emberből álló központi szervezetének létszámát 350-nek csökkentenék, az elöregedett buszpark cseréjét pedig hosszú távú bérleti konstrukcióval oldanák meg. A kabinet egy hónapon belül ismét tárgyalni fog a holdinggá alakításról.

A költségek négyötödén nem lehet spórolni

A BKV 2008-as költségszerkezetét ismertetve a vezérigazgató elmondta, hogy a tavaly kiadott 130 milliárd forint legnagyobb része, csaknem fele bérre, 16 százaléka üzemanyagra, 12 százaléka az amortizációra, öt százalék pedig kamatkiadásokra ment el. Ez azt jelenti, hogy - ezen nehezen befolyásolható tételeken túl - a költségek egyötödén lehet spórolni.

A holdinggá alakítás a tavaly kinevezett Kocsis István vezérigazgató programjának legfőbb eleme volt. A létrejövő egyes holdingokban a magántőke is részesedést szerezhetne a későbbiekben.

A cég meglehetősen nehéz anyagi helyzetben van: 80 milliárdos az adósságállománya, a tavalyi évet 20 milliárdos veszteséggel zárta. Az év végén - 2003-hoz hasonlóan - a kormány ismét mentőövet dobott a BKV-nak; összesen 40 milliárddal megsegítve a céget, igaz, ennek csak negyedét folyósították, a többiről még csak tárgyalnak.

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület is hiányolja a konkrétumokat és a garanciákat Kocsis terveiből - mondta lapunknak Vitézy Dávid szóvivő, a BKV felügyelőbizottságának fideszes delegáltja. Nem látjuk, hogy egy holdingban működő BKV mitől lenne olcsóbb vagy jobb - tette hozzá.

A VEKE garanciákat vár

A VEKE azt szeretné, ha az átalakítás után is megmaradna a jelenlegi közlekedésszervezeti rendszer (vagyis a majdan létrejövő közlekedési zrt-k is összehangolják menetrendjeiket). Vitézy szerint fennáll a veszélye, hogy a holdingba tartozó leányvállalatok a megalakulás után - főként ha a magántőke is résztulajdont szerez bennük - önálló életre kelnek, ami veszélyeztetheti a tarifaközösséget. Egy busz zrt-nek ugyanis érdeke, hogy legyen külön buszbérlet, így pontosan látja, mennyi bevétele van.

Előbbiek miatt a kicsi, drága, de egyedi üzemnek minősülő troliágazatot is a megszűnés veszélye fenyegethet. A szétdarabolással ráadásul veszélybe kerülnének a több majdani zrt-t érintő fejlesztések, így a 2-es metró és a gödöllői HÉV összekötése, valamint az észak-déli HÉV-vonalak belvárosi alatti összekötésével tervezett 5-ös metró.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.