Kitiltási ügy: itt a kamu-lista

Nem tudok válaszolni; nincs információ; nem adott információt; nem tudjuk; majd megmondom - összegyűjtöttük, mi mindent hordtak össze a kormánytagok Vida Ildikó és társai amerikai kitiltásáról.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke, Vida Ildikó a Magyar Nemzetnek adott interjúban azt állította, hogy amikor megkapta a kitiltásáról szóló levelet, arról tájékoztatott egy „illetékest", így „a kormány tudott az ügyről." Kijelentései nyomán felidéztük, mit mondtak a kormánytagok a történtekről.

"Arra a kérdésére, hogy kitől tagadták meg a belépést, nem tudok hivatalosan választ adni. Csak az tud válaszolni arra, hogy kiket és miért tiltottak ki, aki elrendelte az intézkedést. A magyar kormánynak erről nincs információja". (Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter október 20-án.)

"Amikor miniszter lettem, akkor Vida Ildikó már elnökasszony volt a NAV-nál, és olyan megállapodást kötöttem vele, hogy minden, a munkáját érintő vagy befolyásoló információt a rendelkezésemre bocsát. Ebben az ügyben még nem adott semmiféle információt, tehát ebből arra kell következtetnem, hogy a kitiltás tekintetében nincs érintettsége". (Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter október 22-én.)

"Nem tudjuk, kiket, hány embert, és miért tiltottak ki". (Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter október 22-én.)

"A kitiltottak magánszemélyek és állami alkalmazásban állók". (Orbán Viktor miniszterelnök október 24-én.)

"Nem tudjuk, hogy kik ezek a személyek". (A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye október 24-én.)

"A NAV elnöke, lehet, hogy azért nem tudta tisztázni érintettségét, mert nem érintett. Azért mert önök vagy a magyar sajtó egy része valakit megvádol, az az ember attól még nem tartozik önöknek semmivel sem". (Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter válasza egy szocialista képviselőnek a Parlamentben október 27-én.)

"Majd ha megmondják az amerikaiak, akkor szívesen elmondom". (Orbán Viktor kormányfő november 4-én.)

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.