Vida Ildikó elismerte, hogy ő az egyik kitiltott

Elismerte a NAV elnöke, hogy ő az egyike azoknak, akiktől az Egyesült Államok megvonta a beutazási engedélyt. Vida Ildikó a Magyar Nemzetnek adott interjújában beszélt arról, hogy az adóhatóság több vezetője is érintett.
Vida az eljárást - amely őt az ötvenes évek koncepciós pereire emlékezteti - példátlannak nevezte az interjúban. Szerinte aljas támadás célpontjává vált, mert soha semmilyen korrupciós ügynek nem volt részese. Lemondani nem fog, mert az olyan, mintha beismerné a vádakat - jelentette ki.

A NAV-elnök állítása szerint nem érti, miért támadják, de a naiv kijelentés után azért azt közölte, hogy olyan érdekcsoportok körül vizsgálódnak, amelyek "könnyen kapcsolatot teremthetnek az amerikai nagykövetséggel". Esetleg még az is történhetett, hogy valakik visszaéltek a nevükkel, rájuk hivatkoztak "egyes esetekben".

Vida Ildikó azt is elmondta, hogy amint megkapta a kitiltásáról szóló értesítést, rögtön jelezte ezt a kormány egyik illetékesének, akit viszont az interjúban többszöri kérdésre sem akart megnevezni. Azaz, ha igaz, amit az elnök asszony állít, akkor a kormánytagok elmúlt hetekben tett nyilatkozatai voltak valótlanok.

A Magyar Nemzet újságírója is érezte, hogy a Horváth András által bejelentett áfacsalási botrányra azért rá kellene kérdezni. Vida Ildikó az adóhatóság egynapos vizsgálatának aránytalan rövidségére vonatkozó kérdésre azt mondta: "pontosan annyi időt szántunk rá, amennyi szükséges volt".

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.