Kurzusváltás: Kirúgták az ELTE-ről az ex-államtitkárt

Fidesz-közeli közvélemény-kutató kaphatja meg a Medgyessy-kormány egykori államtitkárának kurzusait.

„Költségvetési megszorítások miatt" kellett távoznia az ELTE-től Tóth Zoltán választási szakértőnek - erről maga az érintett számolt be a hvg.hu-nak.

Tóth Zoltán óraadói státuszban tanított az ELTE-n, megfogalmazása szerint elbocsátását a megszorításokkal indokolták, „még ha ez az oktatási színvonal jelentős csökkenésével is jár".

A választási szakértő 1999-től 2002-ig az Alkotmánybíróság főtanácsadójaként tevékenykedett, majd 2002-től 2004-ig az akkor alakult Medgyessy-kormány belügyi tárcájának közigazgatási államtitkára volt. Az ELTE-n 1998 óta adott órákat. A hvg.hu információja szerint Tóth kurzusainak megtartására Mráz Ágostont, a Nézőpont Intézet vezetőjét kérték fel, aki szintén óraadó a Politikatudományi Intézetben.

A Nézőpont Intézet kormánypárti kötődése közismert, a politikai elemző műhely megalapításánál  Habony Árpád és Győri Tibor is bábáskodott, és Navracsics Tibor - és rokonai - neve is többször felbukkant az intézettel összefüggésben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.