Az Orbán-kormány bőkezűsége Nézőpont kérdése

A Fidesz-közeli Nézőpont Intézet médiafigyelő cége az Orbán-kormány legnagyobb sajtószemle-beszállítója. A Médianéző Kft. sorra kapja a kormányzati megrendeléseket, a cég éves állami megrendelése számításaink szerint meghaladja a tizenötmillió forintot.

A Médianéző különböző sajtóválogatásait olvassa minden reggel Orbán Viktor miniszterelnök, Martonyi János külügyminiszter, Pintér Sándor belügyminiszter, Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, a fideszes vezetésű Zugló önkormányzata és több állami cég sajtóosztálya is.

A Médianéző az első kormányzati megbízatását a Navracsics Tibor vezette Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól kapta még tavaly. A tárca tízmillió forintért rendelt a cégtől napi médiaelemzést és nemzetközi sajtófigyelést. Ezt a szerződést azonban idén nem hosszabbították meg, miután megírtuk, hogy a Médianéző alapító ügyvezetője és a Nézőpont Intézet vezetője Navracsics Tibor unokaöccse volt. Schütz Dániel a cégadatok szerint a Médianéző tavaly májusi megalapítása után egy hónappal kivált a vállalkozás és egyben a Nézőpont Intézet vezetéséből is. Azóta egy személyben Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezérigazgatója és aMédianéző Kft. ügyvezetője is. Mráz Ágoston Sámuel régóta ismeri Navracsics Tibort, tanítványa volt az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. Jogilag a Nézőpont Intézet munkatársa Navracsics felesége, aki azonban 2009 ősze óta kisgyermekét neveli otthon.

A Nézőpont Intézet a 2006-os megalapításának körülményei miatt, ha akarná, se tudná elhárítani magától a „Fidesz-közeli” jelzőt. Mráz tavaly a Heti Válasznak mondta el, hogy Navracsics Tibor ismertette öszsze Győri Tiborral. A Fidesz-kötődésű üzletember tőkét biztosított az elinduláshoz, s a társaság többségi tulajdonosa és vezérigazgatója lett. Győri Tibor, a Mahir egykori vezérigazgatója 2005-ben alapította a Nézőpont Intézet jogelődjét, az Europtimus Tanácsadó, Marketing és Szolgáltató Rt.-t. A cég alaptőkéjéből Győri Tibor 10,2 milliónyitjegyzett, Habony Árpád, Orbán Viktor stratégiai főtanácsadója pedig 4,8 milliót. Az Europtimus 2006 őszén változtatta meg a nevét Nézőpont Intézetre, ekkortól kétharmad részben Győri Tibor, egyharmadbanMráz Ágoston Sámuel volt a tulajdonos 2010 júniusáig, amikor is teljes egészében Mrázé lett a cég.

A kormányzati portálon közzétett adatok szerint a Médianéző idén januártól újabb állami megbízást kapott a Belügyminisztériumtól és a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól. Mindkét tárcának sajtófigyelést végez, a belügynek éves szinten 3,6 millióért, a fejlesztési tárcának márciustól júliusig tartó időszakra maximum 1,25 millióért. Ezenkívül a belügy közvélemény-kutatást is rendelt 1,2millióért a Nézőpont Intézettől. Lapunk megkereste mindkét minisztériumot, hogy miért volt szükség egy külső cég megbízására a sajtószemle elkészítésére; milyen módon választották ki a céget; volt-e pályázat; a cég milyen referenciákkal rendelkezik? A fejlesztési tárca válasza szerint a napi és heti hazai, illetve nemzetközi sajtófigyelés, sajtóelemzés, vezetői összefoglaló elkészítését a minisztérium saját erejéből nem, vagy az állandó munkatársak foglalkoztatásával és az adott összes lap előfizetésével járó jelentős többletköltség miatt csak jóval drágábban lenne képes elvégezni. Szerződéskötés előtt több árajánlatot is bekértek a piacon tevékenykedő vállalkozásoktól, közülük a Médianéző adta a legolcsóbb árajánlatot. A Médianéző Kft. úgy tájékoztatta a tárcát, hogy többek között a Teva és a Roche gyógyszergyár, a zuglói önkormányzat és több más tárca is ügyfélkörébe tartozik.

A belügy válasza szerint sajtószemle elkészítésére a kiválasztott külső cég megbízására azért volt szükség, mivel a tárca sajtóosztálya jóval kevesebb munkatárssal látja el feladatait, mint a két elődintézménye. A kormányváltásig működő Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium egyébként közel egymillió forintot költött havonta sajtófigyelésre mindamellett, hogy több mint kétszer annyi sajtómunkatársat foglalkoztatott, mint jelenleg a Belügyminisztérium. A kiválasztáshoz több árajánlatot kértek be, így esett a választás a Médianéző Kft-re. A tárca több sajtófigyelő céggel dolgozik, a Médianézőn kívül reggeli sajtóválogatás elkészítésére leszerződtek a Tűvarázs Kft.-vel éves 1,2 millióért, a sajtóadatbázis készítésére és monitoringra pedig az Observer Budapest Kft.-vel évi 2,6 millió forintért.

Jóllehet a médiafigyelés árát nehéz pontosan meghatározni, de a pia cot tekintve a Médianéző a napi hazai és külföldi sajtószemle-készítés tekintetében átlagos, egyes szakértők szerint nyomott árakkal dolgozik, a kormányzati megrendelők hasonló nagyságrendű összegeket fizettek ki az elmúlt ciklusban és jelenleg is több ilyen profilú cégnek.

InformációinkszerintaMédianéző tavasszal újabb megrendeléseket kapott a Miniszterelnökségtől és a Külügyminisztériumtól. Orbán Viktornak napi hírösszefoglalót és nemzetközi sajtószemlét készítenek havi 200 ezer forintért, a külügynek pedig –három hónapos megbízással – tematikus médiafigyelést, reggeli híröszszefoglalót és nemzetközi sajtófigyelést 500 ezer forintért. A minisztériumokon kívül állami tulajdonú cégek is megrendelik a Médianéző szolgáltatásait, a Magyar Fejlesztési Bankot és a MÁV-ot referenciaként is feltüntetik a honlapjukon. Nyiri János, az MFB szóvivője megkeresésünkre azt válaszolta: a mai sajtóviszonyok közt egy akkora cégcsoport sajtófigyelését, amekkora az MFB és stratégiai csoportja, nem érdemes „házilagos kivitelezésben” végezni. A Médianéző éves szinten 7,9 millió forintért (a közbeszerzési értékhatár alatt maradva) napi négy anyagot készít az MFB-nek, egy kifejezetten a bank és csoportjára vonatkozó témafigyelést, egy általános banki-pénzügyi szemlét, reggeli hírösszefoglalót, plusz egy kora délutáni gyorsjelentést a nap addigi újdonságairól.

Mráz Ágoston Sámuel a Népszabadság megkeresésére azt mondta, cégük megalakítása óta három alapvető szempontot tartanak szem előtt a kormányzati megrendelésekben: az államnak szükséges és hasznos szolgáltatást kívánnak nyújtani, tiszteletben tartják a piaci ár-érték arányokat, valamint átláthatóságot, transzparenciát biztosítanak megbízásaik tekintetében.

Fellegi Tamás fejlesztési miniszter a Nézőpont Intézet egyik rendezvényén
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter beszél a Nézőpont Intézet Az EU-elnökség kulisszatitkai című beszélgetésén a Magyar Tudományos Akadémián. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.