Két nap, két ítélet: 17 ezerért 4 év, 1 milliárdért 3,5 év a rács mögött

Két héttel a bűncselekmény elkövetése rács mögé kerül az elkövető. A magyar igazságszolgáltatás ilyet is tud.

A Fővárosi Főügyészség sajtóközleményben adta hírül, hogy kedden jogerősen elítélték azt a férfit, aki szeptember 10-én Budapesten egy villamoson alvó nő táskájából próbált ellopni egy mobiltelefont és egy pénztárcát. A térfigyelő kamerák miatt a férfi azonnal lebukott, így a 17 ezer forintos kár rögtön meg is térült.

A Budai Központi Kerületi Bíróság gyorsított eljárásban állapította meg a bűnösséget, és 4 év végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte a férfit. Igaz, ő visszaeső volt, ennek megfelelően korábban felfüggesztett büntetését is le kell majd töltenie.

Súlyosbító körülmény azonban abban az ügyben is bőven akadt, amelyben egy nappal korábban a Fővárosi Törvényszéken hoztak ítéletet: az Eclipse Zrt. vezetőjére 3 év 6 hónap végrehajtandó fegyházat szabott ki a bíróság, miután igazolva látta, hogy a férfi kétrendbeli bűnszövetkezetben folytatólagosan elkövetett adócsalással 1,3 milliárd forinttal károsította meg az államot. Valamint azt is, hogy bűnszövetkezetben magánokirat-hamisításokat követett el.

A mostani ítélet még nem jogerős, pedig a bűncselekmények nem mostanában, hanem 2007 és 2009 között, tehát 7-9 éve történtek. Egy korábbi elsőfokú bírósági döntés egyszer már felmentette a cégvezetőt a vádak alól, de végül az ügyészség fellebbezése után meg kellett ismételni az eljárást.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.