Kamu nyelvvizsgák állami fejeseknek

Különleges, mondhatni VIP-elbánásban részesültek a kamu nyelvvizsgára jelentkező állami fejesek és politikusok. Nemhogy biztosak lehettek a sikerben, de nem is kellett elvegyülni más, „halandó” vizsgázókkal – mondta az egyik gyanúsított.

– Több helyen zajlottak a nyelvvizsgák. Nagy részük a Rigó utcában, de sokan vizsgáztak Vácott is – mondta a Blikknek az egyik érintett. – A szervezés, lebonyolítás részben a tanárok, részben az összekötők feladata volt. Előfordult, hogy egy teremben csak olyanok vizsgáztak, akik fizettek a bizonyítványért.

– Így például a parlamenti képviselőket, tisztviselőket külön vizsgáztatták, nem együtt a fiatalokkal, akik a diploma megszerzése miatt mentek be – árulta el a férfi. A sors fintora, hogy ezeken a VIP-vizsgákon találkoztak egymással jobb- és baloldali honatyák, rendőri, hivatali vezetők is. Mindeközben az újságot arról tájékoztatta az informátor, hogy minden valószínűség szerint titokban már nyomoznak a pártok, mely parlamenti képviselőik érintettek a nyelvvizsgabotrányban.

Az illető azt állította, hogy több gyanúsítottat is megkörnyékeztek politikai oldalról tudakolva, kik azok a honatyák, akiknek a neve szerepel az ügyészség által lefoglalt számítógépes nyilvántartásban. A pártok azonban kifelé továbbra is azt mutatják, hogy nem foglalkoznak a botránnyal és a nyomozással. Az MSZP például szerdán csupán annyit közölt: "az MSZP semmilyen formában nem érintett a nyelvvizsgakérdésben". Mint azt korábban megírtuk, a nyelvvizsgabiznisznek több mint hatszáz gyanúsítottja van, s nagyjából egytucatnyi képviselő érintett.

Ám vannak rajtuk kívül más állami tisztviselők is, akik vezető beosztást töltenek be. Az érintettek között van információink szerint az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyik helyettes államtitkára is, az ő neve is szerepel a lefoglalt listán. Ezzel kapcsolatban a minisztérium a következőket válaszolta: „Nincs tudomásunk a bűncselekményről. Eddig a hatóságok nem keresték meg minisztériumunkat ezzel kapcsolatban. Ha erről tudomásunk lesz, megtesszük a szükséges lépéseket.”

A precízen vezetett nyilvántartásban csak a vizsgázók neve és a vizsga időpontja szerepel. De e két adat alapján a bejegyzett nyelvvizsga-bizonyítványok visszakereshetők, ahogy a vizsgázók minden adata is. Ily módon minden egyes kamunyelvvizsga-tulajdonos számíthat a nyomozók látogatására.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.