Játékfüggőkről vezetne nyilvántartást a NAV

Egy új szabályozás szerint nemcsak azt határoznák meg, hogy ki nyithat kaszinót, hanem azt is, hogy ki játszhat benne. 

A kormányrendelet-tervezet szerint az eddig is személyes azonosításhoz kötött játékfajták, a kaszinó, a kártyaterem, a távszerencsejáték és az online kaszinójáték esetében a „szervező a játékos azonosítása során a játékosvédelmi nyilvántartás adatait elektronikus úton lekérdezi, és a sérülékenynek minősülő játékos részére belépést nem biztosíthat” – tudta meg a Magyar Hírlap.

A közfeladatnak számító nyilvántartás vezetésével pedig az adóhatóságot bízza meg. Vagyis a NAV listát vezet majd a játékfüggőséggel küzdőkről, akik be sem léphetnek a kaszinókba, illetve online sem játszhatnak. Ennek kiegészítéseként egy éjjel-nappal, ingyenesen hívható telefonvonalat tart fenn. 

Ezenkívül a játékadó három százalékát is kötelesek játékosvédelmi célra fordítani különösen az állami addiktológiai ellátás fejlesztésére. Továbbá figyelmeztetni kell az érintetteket a túlzásba vitt szerencsejáték ártalmaira, a szenvedélybetegség kialakulásának veszélyeire, a tájékoztatás a játékszenvedély kezelésével foglalkozó, állami egészségügyi és szociális ellátórendszerben működő szolgáltatók megyénkénti és településenkénti elérhetőségére is kiterjed.

Az intézkedés valószínűleg nem okoz majd komoly visszaesést a hazai kaszinók látogatottságában, amely az elmúlt három évben megnégyszereződött.  

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.