Húsz rendőr előzetesben a záhonyi vesztegetés miatt

Tizennégy  személy előzetes letartóztatását indítványozta a Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsánál a Központi Nyomozó Főügyészség. A gyanúsítottakkal szemben üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntette miatt folyik nyomozás.
A Debreceni Törvényszék katonai nyomozási bírái egy hónapra 14 gyanúsított előzetes letartóztatását rendelték el ma a szolgálati helyen és a szolgálattal összefüggésben elkövetett, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény alapos gyanúja miatt. A bíróság szerint feltehető, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén tárgyi bizonyítási eszközök megsemmisítésével, elrejtésével, tanúk befolyásolásával megnehezítenék a bizonyítást, illetve fennáll a bűnismétlés veszélye.

A bíróság végzése 12 gyanúsított vonatkozásában fellebbezésük folytán nem jogerős, ketten tudomásul vették a bíróság határozatát.Másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa illetékes dönteni a gyanúsítottak előzetes letartóztatásáról. A Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa tegnap és ma összesen 20 rendőr előzetes letartóztatását rendelte el - tájékoztatott dr. Veszprémyné dr. Szajkó Márta, sajtótitkár.

A záhonyi határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő rendőrök rendszeresen kértek és fogadtak el a Magyarország területéről kilépő, illetve belépő külföldi állampolgároktól jogtalan előnyként alkalmanként 20 euró és 100 euró közötti összeget. Az utasok az útlevélben helyezték el a pénzt és úgy adták át a fülkében lévő határrendészeknek, akik azt az okmányból kivéve az alsónadrágjukban, a hölgyek a melltartójukban rejtették el - adtuk hírül korábban. A határrendészek alkalmanként kötelességüket is megszegték, a vonatkozó szabályoktól eltérően léptettek be, illetve léptettek ki külföldi állampolgárokat

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.