40 szavazattal a zsebében hajt Tapolcára az LMP-s jelölt

Egy Balaton-felvidéki apró falu tavaly meg nem választott polgármester-jelöltjét ajánlotta lehetséges politikai partnerei figyelmébe az LMP a tapolcai időközi országgyűlési választásokra.  Az MSZP viszont saját jelöltet akar abban a körzetben, ahol az ajkaiak vannak többségben, hiszen ott legutóbb is szocialista polgármestert választottak.

Lapunk megírta, hogy az MSZP Pad Ferenc közlekedésmérnököt, az Ajkai Alumíniumipari Szakszervezet elnökét jelöli országgyűlési képviselőnek a tapolcai körzetben. Szél Bernadett, az LMP társelnöke erre reagálva az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy ők továbbra is egy minden ellenzéki párt által támogatható civil jelöltben látják a kétharmad megdöntésének lehetőségét.

Emlékeztetett: az elmúlt héten a többi párt számára, "nem a sajtón keresztül üzengetve" megneveztek egy ilyen embert, választ azonban nem kaptak, továbbra is várják azt. A szocialisták jelöltjét - pártkötődése miatt - nem tartják alkalmasnak erre a célra.

Megtudtuk, hogy az LMP  Sallee Barbara humánökológust, a Tapolcai-medencében található kis település, Hegymagas korábbi polgármesterét szeretnék közös jelöltként indítani. Sallee Barbara tavaly is indult a polgármesterségért, ám akkor másnak szavaztak bizalmat, ő a saját településén mindösszesen negyven szavazatot kapott.

Úgy tudjuk: az LMP kiszemeltje még korábban fel is kereste Tapolcán a szocialistákat, ahol megköszönték a jelentkezését, de elmondták neki: mindenképpen MSZP-s jelöltet szeretnének indítani. Ezt állítólag a szocialisták első embere is közölte az LMP vezetőjével.   

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.