Hősi halottá nyilvánítják az elhunyt tűzszerészeket

Egyelőre nincs rá magyarázat, miért kellett meghalnia négy tűzszerésznek. A honvédelmi miniszter péntek késő este bejelentette: hősi halottá nyilvánítják őket.
Pótolhatatlan veszteség érte a honvédséget – ezzel kezdte a honvédelmi tárca rendkívüli sajtótájékoztatóját Simicskó István miniszter péntek este. Bejelentette azt is, hogy a nádudvari egykori bombázó lőtéren szolgálatteljesítés közben elhunyt négy tűzszerészt hősi halottá nyilvánítják, s posztumusz a Hazáért Érdemjel kitüntetést is megkapják. Hozzátette: a tárca minden létező segítséget megad a hozzátartozóknak.

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében lévő területen az 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred állományába tartozó tűzszerészek mentesítési feladatokat láttak el, és az egyik robbanótest a hatástalanítás közben eddig tisztázatlan okból felrobbant – tudatta péntek délután rövid közleményében a Honvédelmi Minisztérium. Négy tűzszerész katona életét vesztette, egy súlyosan megsérült, őt helikopterrel az MH Egészségügyi Központba szállították.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a tűzszerészek minden nap éles bevetésen vesznek részt, és folyamatosan az életüket kockáztatják. A második világháború befejezése óta elmúlt hetven esztendőben húszmillió robbanószerkezetet hatástalanítottak, de évente még most is átlagosan 2500 lakossági bejelentés érkezik. E munka során során eddig 1300-an vesztették életüket.

A tragikus balesetet egy 250 kilogramm tömegű repeszromboló bomba okozta, amely egy másik szerkezettel együtt várt megsemmisítésre – közölte Benkő Tibor vezérkari főnök. Mindkettőt hatástalanították, tehát a gyújtószerkezetet eltávolították, ezért a tábornok szerint egyelőre nem tudni, mi váltotta a robbanást. A szakemberek sem találnak erre magyarázatot, de a vezérkari főnök bízik benne, hogy a vizsgálat során tisztázni tudják, mi történt.

Az egység vezetője első osztályú tűzszerész volt, s az áldozatok mindannyian kiválóan felkészült, a harmincas éveikben járó katonák – mondta a tábornok. Elhivatottak a haza szolgálata iránt, és szerinte azért is különösen tragikus ez a nap, mert a fiatal katonák öt árva gyermeket hagytak maguk után.

Benkő Tibor közlése szerint 2015 januárja óta 32-35 fővel dolgoznak a terület mentesítésén – ami 1940 óta szolgált bombavető térként –, és pénteken is 32-en álltak szolgálatba, közöttük 15 tűzszerész. Eddig negyvenezer olyan helyet jelöltek meg, ahol feltételezhető, hogy bomba vagy más robbanószerkezet található.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.