Hol van az abszurd rendőri túlkapások listája?

Nem sikerült részleteket megtudnunk arról a listáról, amely az észak-magyarországi és az észak-alföldi régióban a romák sérelmére elkövetett rendőri túlkapásokat térképezte föl. Az Ide Tartozunk! Roma Közösségi Hálózattól az elmúlt három hétben hiába kértük az adatokat az érintett települések nevével és az esetek leírásával, csak ígéreteket kaptunk, konkrétumokat nem.

A romákat sújtó bírságolások részleteit a Roma Sajtóközpont (RSK) „Nincs rajtuk kalap” elnevezésű projektje keretében az Ide Tartozunk! Roma Közösségi Hálózat rögzítette. Mint beszámoltunk róla, a hálózat aktivistái a július elején tartott, országos figyelmet keltő sajtótájékoztatójukon azt állították: ötvenegy településről több mint száznegyven abszurd esetet gyűjtöttek össze, s „a helyzet Észak-Magyarországon és az Észak-Alföldön annyira súlyos, hogy gyakorlatilag bármelyik, romák által sűrűn lakott településen nehezebb olyan felnőtt romát találni, akinek nem volt még valamilyen bírsága, mint olyat, akinek volt”.

A sajtótájékoztatón elhangzott: a feltárt durva rendőri túlkapások egyértelműen a mélyszegénységben élő romák ellen irányultak.

Mivel a sajtóban mindössze hat kirívó esetet elemeztek részletesebben, szerettünk volna elmenni az észak-magyarországi és az észak-alföldi régió azon településeire is, ahol a többi jogsértést tapasztalták.

Az Észak-Alföld régióra vonatkozóan a hálózat alapítójától, Setét Jenőtől egy berettyóújfalui aktivistájuk elérhetőségét kaptuk meg, aki azt mondta, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből nem voltak adataik, Hajdú-Biharból pedig az a hajdúszoboszlói eset a legkirívóbb, amelyet már ismertettek a sajtó munkatársai. Mint mondta, tudomásuk van egy berettyóújfalui esetről is, de annak érintettje nem kíván a nyilvánosság elé állni.

Ezután újra megkerestük kérésünkkel Setét Jenőt, aki készségesnek bizonyult, de listát továbbra sem küldött. Később ismét megkerestük, akkor azt mondta: egy munkatársát, Kadét Ernőt bízta meg azzal, hogy ebben az ügyben vegye föl velünk a kapcsolatot. Ám hiába vártunk napokig, Kadét Ernő nem jelentkezett, s megkeresésünkre sem reagált.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.