Hoffmann Rózsa megjavítaná a hallgatói önkormányzatokat

Szigorúbban ellenőrizné a hallgatói önkormányzatok működését az Országgyűlés kulturális bizottságának kereszténydemokrata alelnöke.
Hoffmann Rózsa keddi budapesti sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva azt mondta: alaposan át kell tekinteni a hallgatói önkormányzatok működését, van-e olyan jogosítványuk, amely visszaélésre ad lehetőséget. Megjegyezte: államtitkárként - amíg a felsőoktatást irányította - a szigorúbb ellenőrzés híve volt. Az ELTE gólyatáborában történtekről azt mondta: mélységesen elítél minden erőszakot, akárki ellen irányul. Jelezte: a héten találkozik a felsőoktatási államtitkárral, és a megbeszélésen erre a kérdésre is szeretne kitérni.

A korábbi köznevelési államtitkár szólt arról is: az oktatásirányítás jól felkészült a tanévkezdésre, "minden tankönyv idejében ott volt az iskolákban". (A valóságban, amint arról beszámoltunk, idén is komoly gondok voltak a tankönyvek kiszállítása körül.)

Hoffmann Rózsa kitért arra, hogy a 2011-ben elfogadott szabályozás alapján a mostani tanév elején már a diákok 60 százaléka ingyenesen jutott a tankönyvekhez. A pedagógus életpálya részeként egy éven belül immár harmadjára nőttek a bérek, és a növekedés 2017-ig folytatódik. A béremelés eredményeként egy 16 éves gyakorlattal rendelkező napközis nevelőtanár, aki 2013 augusztusában még 145 ezer forintot keresett, most 240 ezer forintot, jövőre pedig 265 ezer forintot fog keresni. Idáig országos átlagban 40 százalékkal nőttek a bérek - jelezte.

A kereszténydemokrata politikus értékelte a The Economist című brit lap eheti számában idézett felmérést is, miszerint a hatékonyságot tekintve meglepően jól teljesít a magyar közoktatás: a tanárok fizetését, az osztályok méretét és a diákok PISA-felmérésen elért eredményeit figyelembe véve a világ országait összesítő listán negyedik helyet ért el Magyarország. Hoffmann Rózsa azt mondta, a körülményekhez képest a magyar oktatási rendszer jól teljesít és tekintve, hogy olyan folyamatokat indítottak el az elmúlt négy évben, ami a színvonal emelését szolgálja, joggal várható, hogy néhány esztendő leforgásával ezek az eredmények lesznek a jellemzőek. Kitért a kutatás azon pontjára is, amely azt vizsgálta, a gyerekek mennyire szeretik iskolájukat. Ebben Magyarországon messze az OECD-átlag felett teljesített, megelőzve többi között Ausztriát, Németországot és az Egyesült Államokat is.

Az MTI kérdésére a Klik tervezett átalakítását és a megyei szint megerősítését támogatandónak nevezte, és azt mondta: azt ő maga is javasolta már egy évvel ezelőtt. Megjegyezte: nem helyes, ha egy központból irányítanak 198 tankerületet.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.