Hivatali visszaélésben sem bűnösök az UD Zrt. vezetői

Bűncselekmény hiányában mentette fel a bíróság első fokon az UD Zrt. hivatali vesztegetéssel megvádolt vezetőit és társaikat.

Az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság szerdán hirdette ki az ítéletet K. Tibor és öt vádlott-társa ügyében – jelent meg a Hír TV internetes oldalán. Közülük az első- és a másodrendű vádlottat tettesként, a többieket felbujtóként vádolta az ügyészség a hivatali visszaélés bűncselekményével.

Az első fokú ítélet indoklása szerint a hivatali visszaélés bűntette nemcsak szándékos, hanem célzatos bűncselekmény is, így a cselekmény elkövetésének megállapításához nem elég a jogellenes magatartást bizonyítani, a célzatot (ami a jogtalan előny szerzése vagy a jogtalan hátrány okozása) is kellene.

A vádirat azonban nem tartalmazott semmilyen megállapítást a célzatra vonatkozóan. Hiányzik tehát a bűncselekmény egyik törvényi tényállási eleme, így a bíróság bűncselekmény hiányában mentette fel a vádlottakat. Az ítélet nem jogerős, az ügyész fellebbezést jelentett be.

Az ügy e szálának előzménye, hogy az UD Zrt.-nél tartott házkutatás során híváslisták kerültek elő. Később kiderült, hogy a vádlottak a KÉSZ Holding vezetőjének felkérésére rendőrségi és adóhatósági nyilvántartásokból szereztek meg adatokat a cég hat vezetőjére vonatkozóan. Egy rendőr – aki az elsőrendű vádlott lett – a rendészeti, a gépjármű- és a lakcímnyilvántartásokban, az APEH egyik munkatársa, a másodrendű vádlott pedig az adóhivatalnál kutakodott.

Miután a vádiratból nem derült ki, hogy mindezzel kinek kívántak jogosulatlan hátrányt okozni vagy előnyt biztosítani, első fokon felmentő ítélet született.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.