Herényi: az MDF nem tárgyal Fodor Gáborral

Az SZDSZ mögötti "pénzügyi körök" finanszíroznák az MDF kampányát és támogatnák Bokros Lajos miniszterelnök-jelöltségét, ha a párt fővárosi listáját Fodor Gábor vezetné - állítja a Magyar Nemzet. Herényi Károly szerint "az MDF nem tárgyal Fodor Gáborral és Fodor Gáborról".

A lista második helyére Herényi Károly kerülne. A lap szerint elvárják azt is, hogy az MDF álljon ki Fodor Gábor főpolgármester-jelöltsége mellett is. Vidéken pedig, állítják, az SZDSZ állna az MDF mögé. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy ezekről a kérdésekről csütörtökön is volt tárgyalás a felek között, de egyelőre nem született egyezség.

Az Index szabad demokrata forrásai elismerték, hogy tárgyalások folynak az MDF-fel, de Fodor jelölését kacsának minősítették. A hírportál úgy tudja, hogy az MDF budapesti listáját valóban olyan politikus vezetheti, akit az SZDSZ javasol, de biztos, hogy nem Fodor.

Az MDF nem köt pártszövetséget az SZDSZ-szel - jelentette ki Herényi Károly, az MDF elnökhelyettese. Hozzátette: "az MDF nem tárgyal Fodor Gáborral és Fodor Gáborról", a találgatásokat ezért szerinte be kellene fejezni.

Fodor Gábor várhatóan közleményben reagál a lapban megjelentekre.

 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.