200 milliót fizet az UD Zrt.-nek az állam

Összesen mintegy 200-250 millió forintot fizet 2014 elejéig havonta a magyar állam az UD Zrt.-nek – olvasható a Magyar Nemzetben.

A vagyonvédelmi cég 2009-ben indított kártérítési pert, mert Laborc Sándor, a volt Nemzetbiztonsági Hivatal vezetője, a titkosszolgálatokat felügyelő Szilvásy György, illetve más kormányzati szereplők "lejárató kampánya" miatt az UD Zrt. gyakorlatilag becsődölt – írja a lap. Korábban éves szinten több mint 2 milliárd forintos árbevételt ért el a vállalkozás. Az igazságügyi könyvszakértői vélemény szerint a cég piaci értéke 1,7 milliárd forint volt.

Április 25-én a Fővárosi Törvényszék közleményt adott ki, amelyben olvasható, hogy megegyeztek a felek az UD Zrt. által a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) és a magyar állam ellen indított személyiségi jogi perben, amelyben csaknem 1,8 milliárd forintos vagyoni kártérítést követelt a felperes.

A megegyezés napján az UD-ügyben Szilvásy Györgyöt és társait első fokon felmentette a Pesti Központi Kerületi Bíróság.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.