„A BKV vezetése a dolgozók hátán taposva duzzasztja a vízfejet”

Bírósághoz fordul az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ), amennyiben nem teljesíti az együttműködési kötelezettségét, és valóban létszámleépítést jelent be a cégnél. Azóta a menedzsment az üzemi tanácsnak be is jelentette az elbocsátásokat.

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) már január elején konzultációt kezdeményezett a megszellőztetett létszámleépítési tervek miatt.  A hatályos jogszabályok pedig előírják, hogy addig, amíg a kért egyeztetés le nem zajlik, fel kell függeszteni a folyamatot. Az egyeztetést viszont még el sem kezdték – állítja Nemes Gábor, az EKSZ elnöke. A szakszervezet más ágazatokkal összefogva ellenállást szervez.

Gyáva és törvénytelen eljárás az, amit a BKV vezérigazgatója és a menedzsment az elbocsátások kapcsán művel – olvasható az EKSZ közleményében. Gyávaság azért, mert a vezérigazgató, Bolla Tibor nem közvetlenül a szakszervezeteknek és a dolgozóknak jelentette be, hanem a médián keresztül üzente, hogy megkezdődnének az elbocsátások. Törvénytelen azért, mivel a BKV nem tartott személyes konzultációt ez ügyben. Ha a BKV nem áll el elbocsátási tervétől, akkor az EKSZ bírósághoz fordul.

Nemes szerint végtelenül álságos, hogy a vezérigazgató most a buszos ágazat teljesítményének csökkenésére hivatkozik. Hiszen maga Bolla Tibor BKV-vezérigazgató volt az, aki az üzleti tervében felajánlotta a városvezetésnek, hogy saját üzemeltetés helyett inkább bérelnek buszokat, ezzel csökkentheti a BKV létszámát, s a kirúgott dolgozók bérét megspórolva lefaraghat a kiadásokból. Ráadásul, a cég saját buszos teljesítménye csak átmenetileg fog csökkenni, hiszen hamarosan megkezdődik a 3-es metró felújítása, ez idő alatt buszokkal fogják szállítani a felszínen az utasokat, s a BKV – szokás szerint – kintről fog felvenni és drága gyorstalpalón kiképezni sofőröket és karbantartókat is, mert most elküldi őket.

Az elnök cáfolja a vezérigazgatónak azt az állítását is, miszerint mindent megtett, hogy megvédje az embereit. A szakszervezet a decemberi bejelentés óta csak azt tapasztalta, hogy Bolla Tibor és a munkatársai egyedül azért tettek meg mindent, hogy véghez vigyék a tervet: drámain megcsonkítsák a buszágazatot. Álságos állítás a pénzhiány, mert ha ez valóban így lenne, akkor a vezérigazgató nem venné körbe magát több dolgozó béréért fizetett személyi tanácsadókkal – egyre többel –, s nem vette volna fel közszolgáltatási munkatársnak éppen a napokban a BKK elhíresült wellnessezős hétvégéjéért kirúgott egyik volt magas beosztású vezetőjét.

A BKV vezetése a dolgozók hátán taposva duzzasztja azt a „vízfej” csapatot, amely csak viszi a pénzt, de a teljesítményhez semmit nem tesz hozzá – háborog Nemes Gábor. Az EKSZ nem nézi tétlenül az eseményeket. Az átfogó közlekedési szerveződés egyik alapítójaként, amelynek a MÁV, a Volán, a teherfuvarozók és több szolgáltató is része, megkezdték egy országos, közös megmozdulás előkészítését. Az, ami most a BKV-nál történik, felgyorsíthatja a folyamatot – szögezi le Nemes. Az elnök felkéri a mintegy 200 ezer tagot képviselő Magyar Szakszervezeti Szövetséget is, hogy álljon ki a kirúgás előtt álló BKV-s dolgozókért, álljon ki a törvénytelenség ellen, s a tiltakozó megmozdulásokban álljon az EKSZ akciói mellé.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.