Gyurcsányék perrel fenyegetnek a Vadait ért állítások miatt

Rágalmazásért és becsületsértésért pert indít a Demokratikus Koalíció (DK), ha bebizonyosodik, hogy a honvédelmi miniszter valóban azt állította, hogy Vadai Ágnes ellen vádat emelt az ügyészség – hangzott el a párt hétfői sajtótájékoztatóján.
Hende Csaba honvédelmi miniszter vasárnap Kunszálláson beszélt arról, hogy a korábban államtitkárként dolgozó Vadai Ágnes - jelenleg független országgyűlési képviselő, a DK politikusa - a saját honlapjának a kezelésére két gazdasági társasággal kötött szerződést annak ellenére, hogy a minisztériumnak van sajtóosztálya, és azt mondta: az ügyészség vádat emelt Vadai Ágnes ellen.

Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője ugyanakkor hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy nincs gyanúsítottja a korábbi honvédelmi minisztériumi szerződések miatt indult nyomozásnak, amelyet szeptemberben rendeltek el ismeretlen tettes ellen.
Semmilyen eljárás nem folyik Vadai Ágnessel, a DK alelnökével szemben, ellene nem emelt vádat az ügyészség – jelentette ki hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján a DK szóvivője.

Gréczy Zsolt hangsúlyozta, hogy a képviselő ellen nemhogy eljárás nem folyik, de még csak meg sem gyanúsították, mert már ahhoz is kérni kellett volna mentelmi jogának felfüggesztését.

A szóvivő azt mondta, Hende Csaba "hazudik, rágalmaz és manipulál". Egyúttal megjegyezte, szerencsés lett volna, ha a mondatot leközlő sajtóorgánumok tájékozódtak volna az ügyben.

Amennyiben kiderül, hogy a miniszter valóban ilyen kijelentést tett, akkor ellene rágalmazásért és becsületsértésért pert indítanak – mondta. Hozzátette: "tekintettel arra, hogy az ügyészség alkalmazottjának képzelte magát, mint egy szóvivő tett egy bejelentést és még a házszabályt sem ismeri, tekintettel arra, hogy ez elmeállapotának meggyengülését vélelmezi, ezért Hende Csaba gondnokság alá helyezését is kezdeményezi a Demokratikus Koalíció".

Arra a kérdésre, hogy a gondnokság alá helyezést hogyan képzelik el, azt felelte, a jogászaik megvizsgálják, hogy erre hogy kerülhet sor.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.