Gyanús körülmények a busztenderen

Az MSZP szerint gyanús körülmények között született döntés a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV busztenderével kapcsolatban.

Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakciójának vezetője kedden a tender eredményhirdetésére reagálva az MTI-nek küldött közleményében azt írta: "beszédes", hogy a döntést alig hat nappal azelőtt hozták meg, hogy a Széles Gábor által szervezett és ingyen buszokkal támogatott Békemenet második felvonulását szervezik Budapesten, a tendert nyerő VT-Transman pedig szintén Széles Gáborhoz köthető.

Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester "ágált" ugyan az eredményhirdetés ellen, a közgyűlésben nem is szavazott az előterjesztésről, de csak eljátszotta az ellenvéleményt, "a Fidesznek tett hűségesküjét előbbre tartja".

A frakcióvezető szerint elgondolkodtató, hogy a busztenderről mérlegelés nélkül döntöttek, mivel – mint írta – nincs fedezet a szerződés mögött, a többletköltséget pedig a budapestiekkel akarják nyolc éven keresztül megfizettetni. Hangsúlyozta: ha aláírják a szerződést, akkor csak a 150 új busz közlekedik majd, mert másra nem lesz pénz, és csődbe megy a BKV.

Horváth Csaba közleményében megismételte: ha jelen formájában aláírják a szerződést, akkor az MSZP hűtlen kezelés miatt feljelentést tesz.

A BKK kedden hivatalosan is közölte, hogy a korábbi sajtóhíreknek megfelelően a VT-Transman nyerte a 150 új busz beszerzéséről szóló tendert. A 75 szóló és 75 csuklós Mercedes Citaro jövő májustól állhat forgalomba Budapesten.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.