Gyanús százmilliók miatt nyomoznak a Budapesti Ügyvédi Kamaránál

Százmilliós kifizetések miatt, hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozást a Készenléti Rendőrség a Budapesti Ügyvédi Kamaránál – értesült a Magyar Nemzet.
A lap úgy tudja, hogy egy kamarai tisztségviselő hónapokkal ezelőtt tett feljelentést az ügyben, a nyomozás pedig ismeretlen tettes ellen folyik. A vizsgált kifizetéseket a Budapesti Ügyvédi Kamara régi-új elnöke, Réti László írta alá. A rendőrség megerősítette a Magyar Nemzet információit.

A nyomozásnak minden valószínűség szerint köze van ahhoz a kemény hangú márciusi levélváltáshoz, amelyben Papp Géza, a kamara volt főtitkára felhívta a figyelmet arra, hogy a kamara mérleg szerinti eredménye 2014-ben 124,2 milliós hiányt mutat. Mint a Népszabadság akkor megírta, a főtitkár tíz pontban összegezte azokat a szerinte gyanús vagy egyértelműen felesleges tételeket, amelyek a kialakult pénzügyi helyzetet előidézhették. Ilyen a bizonyos fajta szerződések ügyvédi ellenjegyzésének hitelesítésére bevezetett „Arhitel” rendszer, amelyre Papp szerint feleslegesen már több mint 70 milliót költöttek. Vagy az a közel tízmillió, amit egy olyan kft.-nek fizettek ki folyamatszervezésért, amelynek korábbi ügyvezetője és tagja márciusban a kamara főkönyvelője volt.

Ugyancsak majdnem tízmillióba került 2014-ben a 153 milliós nyilvántartó rendszer „hiányosságaival kapcsolatos javaslatok” kidolgozása a kamarának, amit egy másik kft.-nek fizettek ki. És a tíz-harminc milliós tételek sorának itt még nincs vége. Ám ezek még együtt is eltörpülnek a kamara CD-vásárlásra költött milliói mellett. Papp kimutatása szerint a Budapesti Ügyvédi Kamara 2013 áprilisában 5800, majd 2014 februárjában újabb 11 ezer jogi kommentárokat tartalmazó CD-t vásárolt a HVG-ORAC Kft.-től együttesen 186,6 millió forintért. Ezzel párhuzamosan 2013 júniusában 1475, majd szeptemberben további 4425 CD-t vettek az OPTEN Kft.-től. Az 5900 OPTEN-CD-ért több mint 57 millió forintot fizetett a kamara.

Réti válaszában elutasította a felvetéseket, azt állítva, hogy a kamara eredménye nem negatív, szó sincs 124 milliós hiányról, hiszen 87,5 milliós pozitív szaldóval zárták az évet. A volt elnök a Népszabadságnak akkor úgy fogalmazott, Papp a legutóbbi kamarai választáson a kamara irányításának megszerzésével próbálkozó kormányközeli ügyvédek nevével fémjelzett Ügyvédi Összefogás „előretolt hadoszlopa”. Ezt Papp a maga részéről furcsállta, emlékeztetve, ő volt az, aki az elnökválasztáson visszalépett Réti javára.

A Budapesti Ügyvédi Kamaránál hatalmas a káosz. A múlt héten írtuk meg, hogy a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen megsemmisítette a Budapesti Ügyvédi Kamara tavalyi tisztújító közgyűlésének választásokkal kapcsolatos összes határozatát. A verdikt szerint a választások során több szabálytalanság történt: a voksok számlálásában illetéktelenek is részt vettek, a választási bizottság két tagjánál pedig összeférhetetlenséget állapítottak meg. Emiatt az öt éve megválasztott tisztségviselők léptek újra hivatalba.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.