Gőgös: Bitay Márton adjon magyarázatot!

Az MSZP leállítaná a földárveréseket, amíg Bitay Máron Örs földügyi államtitkár nem ad magyarázatot arra, hogy mit keresett egy luxusétteremben a fejér megyei földárverések újabb köre előtt az eddigi földpályázatokon mindent vivő Mészáros Lőrinccel.

Lebukott Bitay Márton és Mészáros Lőrinc – mondta Gőgös Zoltán (MSZP) a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) elé szervezett sajtótájékoztatóján.

Azt eddig is sejtettük, hogy a földpályázatok sorsa a nyilvánosságtól rejtve, titkos találkozókon dől el. Azonban erre most bizonyítékot is kaptunk, az pedig, hogy Bitay elmenekült a sajtó munkatársai elől, még meg is erősítette az összejátszás gyanúját – fogalmazott a szakpolitikus.

Mint azt a NOL tegnap kiszúrta, fényes nappal, a város közepén, a Gresham Palota egyik elegáns éttermében együtt tárgyalt Bitay Márton Örs földügyi államtitkár, a földpályázatok egyik kormányzati mindenese és Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, az utóbbi idők pályázatainak állandó nyertese.

A politikus és a kormányközeli üzletember mintegy húsz percen át tárgyaltak egymással, amikor a folyosóra telefonálni kisiető Bitay Márton észrevette tudósítóinkat. Ezt követően Bitay eltűnt az étteremből, Mészáros pedig átült egy másik asztalhoz.

A találkozónak az ad különös jelentőséget, hogy küszöbön áll a Fejér-megyei földpályázatok újabb köre.

Később távoztában a tudósítóink elcsípték a felcsúti polgármestert, aki nem tagadta a megbeszélés tényét. „Csak kávéztam egyet” – kommentálta az ügyet. (Mészáros és Bitay egyébként nem fogyasztott kávét a húsz perc alatt.)

A VM ezt követően megerősítette a politikus és Mészáros találkozását. Ám a minisztérium szerint csak „véletlenül találkoztak egymással” az étteremben, mivel Bitaynak éppen a Greshamban volt dolga, és ezért ültek le beszélgetni. Azt a minisztérium nem közölte, hogy etikusnak tartja-e a luxusétteremben tartott találkozót, illetve hogy ki fizette Bitay számláját.

Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mikor lesz a Fejér megyei pályázatok újabb köre, ahogy azt sem, hogy a korábban mindent vivő Mészáros Lőrinc ezúttal is indul-e. Az MSZP leállíttatná a földpályázatokat, addig mindenképpen, amíg Bitay Márton Örs magyarázatot ad a luxuséttermi találkozójára a földoligarchával.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.