Folytatják a DTK Show-t, D. Tóth Kriszta nélkül

Nem szűnik meg a DTK Show, az ugyanis az MTVA saját fejlesztésű műsora, amelyet a médiaszolgáltatási alap sajtófőnöke szerint a műsorvezető, D. Tóth Kriszta felmondása után sem terveznek levenni a képernyőről.

Az MTVA közleménye szerint a DTK Show-t, mint női talkshow-t az MTVA hozta létre a közmédiában. Ez azt jelenti, hogy a műsor nem magánszemélynek, esetleg producernek, műsorvezetőnek a tulajdona, hanem az MTVA a kizárólagos jogtulajdonos. A produkciót az MTVA az MTV Zrt. megrendelésére gyártotta saját munkatársaival, köztük a műsorvezetővel, aki az MTVA alkalmazottjaként látta el feladatát. Ebből következően nem neki, hanem a produkciónak volt és van stábja, szemben a külső gyártású műsorokkal. A televíziós formátum – talk show – a jövőben is szerepel az M1 képernyőjén, így a műsor jövőjével kapcsolatos minden közzétett információ csupán találgatás. Ennek megfelelően az is például, hogy megszűnik.

D. Tóth Kriszta pénteken mondott fel a közmédiánál. Lapunk információi szerint a műsorvezető főként azért távozott, mert a decemberi csoportos létszámleépítés során a show-t készítő csapatot jelentősen "megvágták", a stáb háromnegyede kapott előzetes értesítést arról, hogy nem tartanak igényt a munkájukra. Két szerkesztőt és két riportert mentenek fel.

A DTK a médiaszolgáltatási alap belső gyártásában készült, nem úgy, mint a többi nagy produkció, a Magyarország, szeretlek!, a Maradj talpon!, a Marslakók vagy a Fábry, amelyeket külső cégek szállítanak be a közmédiának. A műsorkészítő stáb jelentős csökkentése azért is meglepő volt, mert a show átlagosan 500 ezer nézőt vonzott a képernyők elé, ez az egyik legsikeresebb belső produkciója a köztévének. 

"Elfogyott az erőm. Ne haragudjatok, elfáradtam" – áll a stábnak küldött búcsúlevelében. Ebben többek között az intézmény kiszámíthatatlanságával indokolta döntését, és azzal, hogy a vezetésben folyó hatalmi harcok, a sok, egymásnak ellentmondó elvárás és az állandósult bizonytalanság a szerkesztőség napi munkáját megnehezítette, ellehetetlenítette. "Egyetlen mentsvárunk volt az elmúlt időkben: mi magunk. A műhely, amit mi alkottunk" – írta. "Talán az utolsó ilyen jellegű alkotóközösség voltunk a házban". "A további kompromisszumok szakmailag és emberileg vállalhatatlanok. Ez pedig azt jelenti, hogy egyetlen tisztességes út áll előttem: véglegesen lezárni az elmúlt 10 és fél évet. Ennyi volt, vége van" – zárult levele.

D. Tóth Kriszta 2002-ben az RTL Klubtól került az MTV-hez, majd 2004–2007 között a köztévé brüsszeli tudósítója volt. 2011 elejéig a Híradó műsorvezetőjeként dolgozott, de akkor "felállt" a híradó jobbra tolódása miatt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.