Vége a DTK-nak, D. Tóth Kriszta felmondott

A köztévé egyik legnézettebb új műsora volt, mégis megszűnik a DTK. Névadó műsorvezetője távozik a tévétől.

Lapunk információi szerint a műsorvezető felmondásának közvetlen kiváltó oka az volt, hogy a decemberi csoportos létszámleépítés során a show-t készítő csapatot jelentősen "megvágták": a stáb háromnegyede kapott előzetes értesítést arról, hogy nem tartanak igényt a munkájukra. Két szerkesztőt és két riportert mentenek fel.

A DTK a médiaszolgáltatási alap belső gyártásában készült, nem úgy, mint a többi nagy produkció, a Magyarország, szeretlek!, a Maradj talpon!, a Marslakók vagy a Fábry, amelyeket külső cégek szállítanak be a közmédiának. A műsorkészítő stáb jelentős csökkentése azért is meglepő volt, mert a show átlagosan 500 ezer nézőt vonzott a képernyők elé, ez az egyik legsikeresebb belső produkciója a köztévének.

D. Tóth Kriszta a stábnak írt búcsúlevelét úgy kezdi: "Életemben nem írtam még olyan nehezen szöveget, mint ezt a levelet most. Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha a lényeggel kezdem: a mai napon hivatalosan is jeleztem a vezetőség felé, hogy kezdeményezem munkaviszonyom felbontását az MTVA-val."

"Ezt a döntést azonban most egy viszonylag hosszú és keserves, de higgadt gondolkodás előzte meg. És egyáltalán nem gondolom, hogy bármelyikőtök is meglepődik majd. Hiszen veletek együtt harcoltam végig az elmúlt másfél évet. A saját bőrötökön tapasztaltátok, hogy mennyire megnehezíti, egy idő után pedig ellehetetleníti a minőségi kreatív munkát az intézményi kiszámíthatatlanság, a koncepciótlanság, a szakmaiatlan döntések, a vezetők közötti, számunkra áttekinthetetlen harcok, a kapkodás. Mennyire megingatja az ember szakmai és személyes önbizalmát a sok egymásnak ellentmondó elvárás, a kavarás, a működésképtelen belső kommunikáció, az állandósult bizonytalanság."

Egyetlen mentsvárunk volt az elmúlt időkben: mi magunk - írta. "A műhely, amit mi alkottunk (szerkesztők, vizuális szakemberek, gyártás, PR, webesek, mindenki együtt) - a vitáink, a szabad beszélgetéseink, ötleteléseink, a közös munkánk. Megjegyzem, talán az utolsó ilyen jellegű alkotóközösség voltunk a házban."

"Mi, így együtt megcsináltuk a műsort akkor is, ha csökkentették a költségvetésünket, akkor is, ha csak az adásfelvétel előtt nagyon rövid idővel érkezett meg a hivatalos megrendelő, akkor is ha újra és újra nekünk kellett alkalmazkodni más produkciókhoz, miközben folyamatosan összehasonlítottak minket olyan műsorokkal, amelyek sokkal több pénzből és sokkal kiszámíthatóbb körülmények között készültek. Köszönöm nektek, hogy nem kellett szégyenkeznünk az összehasonlítás során..."

"A szerkesztői csapatot fokozatosan, és szakmailag abszolút indokolatlan módon mára közel a nullára csonkolták (összeszámoltam: a másfél évvel ezelőtti indulás óta öt embert rúgtak ki és hármat helyeztek át tőlünk máshová, ketten pedig, nem függetlenül a házban uralkodó körülményektől, külföldre "menekültek". A szerkesztőségi műhelyben mára rajtam kívül "biztos" helye egyetlen riporternek maradt, aki a sorozatos ígérgetés ellenére még mindig máshová tartozik szervezetileg). Így nem lehet dolgozni, mert a nézők, akik igenis a legfontosabbak ebben az egész káoszban, amit közmédiának hívnak, ennél sokkal többet, jobbat érdemelnek."

"Beleálltam konfliktusokba, vitatkoztam, emaileket írtam, találkozót kértem, értekezletet kezdeményeztem, ígéreteket sajtoltam ki és hajtottam be (több-kevesebb sikerrel) - küzdöttem, ameddig az erőmből futotta. De az erőm elfogyott. Ne haragudjatok, elfáradtam."

Itt és most ki kell mondani hangosan és egyértelműen, hogy a további kompromisszumok szakmailag és emberileg vállalhatatlanok  - írta."Ez pedig azt jelenti, hogy egyetlen tisztességes út áll előttem: véglegesen lezárni az elmúlt 10 és fél évet. Ennyi volt, vége van."

D. Tóth Kriszta 2002-ben az RTL Klubtól került az MTV-hez, majd 2004-2007 között a köztévé brüsszeli tudósítója volt. 2011 elejéig a Híradó műsorvezetőjeként dolgozott, de akkor "felállt" a híradó jobbra tolódása miatt.

Megkérdeztük az MTVA kommunikációs igazgatóságát, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy nem tudják megerősíteni D. Tóth Kriszta felmondását.

D. Tóth Kriszta
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.