Földalapú támogatások: pénzmosás és közokirat-hamisítás lehet a vád

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói lezárták a földalapú támogatások ügyében 2013 októberében indított vizsgálatot – értesült a Népszabadság.

Az eljárás különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás kísérlete, hivatali visszaélés, befolyással üzérkedés gyanújával indult meg.

Az elmúlt másfél évben a NAV Bűnügyi Főigazgatósága Központi Nyomozó Főosztályán 84 gyanúsítottat hallgattak ki, többükkel közölték a közokirat-hamisítás, illetve a pénzmosás megalapozott gyanúját is. A NAV bűnügyi szóvivője, Sárközi Alexandra érdeklődésünkre azt közölte, jelenleg egy személy van házi őrizetben, a nyomozást február 11-én befejezték, az ügy iratait pedig még ezen a héten átadják a nyomozás felügyeletét ellátó Fővárosi Főügyészségnek.

A csalássorozatban bennfentes földhivatali információkkal és alapos számítástechnikai ismeretekkel rendelkező, hamarjában létrehozott „cégek" úgy igényeltek jogalap nélkül területalapú támogatást (hektáronként 69 ezer forintot) a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalon (MVH) keresztül, hogy az érintett földekre más gazda nem jelentkezett. Ehhez a csalóknak komoly segítséget kellett kapniuk az MVH-tól, hiszen a térképvázlatokon pontosan be kellett jelölniük az „üres területeket". Az MVH magas rangú vezetői közül 2013-ban letartóztatták az elnökhelyettest, Drajkó Miklóst, az elmúlt év végén pedig eljárás indult az egykori kifizetési igazgató, Hörömpő Nándor ellen is.

A csalásokra Gőgös Zoltán szocialista agrárpolitikus hívta fel a figyelmet. Az agrártárca, illetve Budai Gyula akkori államtitkár már a botrány kirobbanásakor azt hangsúlyozta, hogy az ügynek nincs politikai háttere, ez azonban nehezen hihető, hiszen a csalóknak kifogástalan MVH-kapcsolatokkal kellett rendelkezniük ahhoz, hogy bele merjenek vágni a kockázatos pénzszerzés kitervelésébe és végrehajtásába. Információnk szerint az ötlet egy nagy mezőgazdasági vállalat hajdani vezetőjének fiától származott. Egy ideig ő is a hatóságok vendégszeretetét élvezte, feltehetőleg neki is le kell majd ülnie a vádlottak padjára.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.