Fidesz: Nem engedünk a tényleges életfogytiglanból!

Brüsszel, szocialisták, támadás, védelem - összeállt a Fidesz halálos koktélja, most éppen egy bírósági ítélet ellen (!) harcolnak, de legközelebb már a saját Alkotmánybíróságuktól kell "megvédeniük" magukat. Mindenesetre a Helsinki bizottság örül, mert a strasbourgi ítélet őket igazolja.

A Fidesz ragaszkodik a tényleges életfogytiglanhoz, mert a bűnözőknek a börtönben a helyük, a súlyos, emberellenes bűncselekményeket elkövetőknek pedig egy életre a börtönben a helyük - így reagált a kormánypárt az Emberi Jogok Európai Bíróságának keddi ítéletére, amelyben elmarasztalták Magyarországot a kegyetlen szabályozás miatt.

A tényleges életfogytiglan a magyar emberek döntő többségének akaratával került az Alaptörvénybe - olvasható a Fidesz közleményében. 2011-ben, az alkotmányozást előkészítő nemzeti onzultáción ugyanis a magyarok 94%-a támogatta a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés lehetőségét.

A Fidesz magyarázata szerint "a magyar emberek akaratát semmibe véve azonban a tényleges életfogytiglan ellen is támadást indítottak Brüsszelben a szocialisták európai parlamenti képviselői, Tabajdi Csaba és Göncz Kinga javaslatára. A vasárnapi európai parlamenti választás azért is fontos, hogy olyan európai parlamenti képviselőket küldjünk Brüsszelbe, akik meg fogják védeni a tényleges életfogytiglant és ki fognak állni a magyarok döntése mellett".

A strasbourg-i döntés miatt Orbán Viktor Körmenden háborgott, részleteket itt olvashatnak.

Örülünk, Vincent?

A Magyar Helsinki Bizottság évek óta képviselt álláspontját igazolja, és a magyar szabályozás megváltozását eredményezheti, hogy a strasbourgi emberi jogi bíróság kedden elmarasztalta Magyarországot a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés miatt - közölte a civil szervezet. "A strasbourgi bíróság nem azt mondta ki, hogy Magyar Lászlót szabadon kellene bocsátani, de még csak azt sem, hogy egyszer majd mindenképpen szabadon kell őt engedni. Az ítélet lényege az, hogy minden fogvatartottnak joga van ahhoz, hogy előre meghatározott időközönként, megismerhető szempontok szerint megvizsgálják, indokolt-e még a fogva tartása. A magyar szabályozás azonban ezt semmilyen formában nem teszi lehetővé, nem biztosít elvi lehetőséget sem a szabadulásra, így Magyarország a tényleges életfogytiglan kiszabásával megsértette Magyar László emberi jogait" - közölték.

A Helsinki Bizottság 2009-ben fordult az Alkotmánybírósághoz (Ab), azt kérve, hogy semmisítse meg a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés kiszabását lehetővé tevő rendelkezéseket. Beadványukban hangsúlyozták: a társadalom védelme mint cél ezen intézmény nélkül is elérhető, a társadalomra veszélyességet ugyanis a feltételes szabadságra bocsátáskor a bíróság minden esetben vizsgálja, és harminc év múltán is dönthet úgy, hogy a szabadságvesztést fent kell tartani. Emellett a tényleges életfogytiglan a büntetés-végrehajtásra is nagy terhet ró: nehéz, veszélyes és egyben rendkívül költséges feladat olyan rabok szakszerű őrzése, akiknek már nincs vesztenivalójuk. A beadványról azonban az Ab 2012. január 1-jéig nem határozott, így az eljárás megszűnt - írták. Ezután a szervezet a strasbourgi bíróságtól azt kérte, hogy Magyar László oldalán bekapcsolódhasson az eljárásba. A magyar kormány azzal érvelt az emberi jogi bíróság előtt, hogy a köztársasági elnöki kegyelem lehetőségével a tényleges életfogytiglanra ítéltek büntetése csökkenthető. A Helsinki Bizottság álláspontja szerint azonban a kegyelem az államfő egyéni mérlegelésén múlik, és a gyakorlata átláthatatlan. A strasbourgi bíróság a kérelmező ügyvédje és a civil szervezet érveit fogadta el, amikor kimondta: a köztársasági elnöki kegyelem nem jelent valódi lehetőséget a szabadulásra - közölték.

Az emberi jogi bíróság döntése "minden bizonnyal azt is előrevetíti", hogy hamarosan az Ab is kimondja majd: a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés nem felel meg az európai emberi jogi standardoknak - tették hozzá. A büntetés-végrehajtás adatai szerint tavaly év végén 46 tényleges életfogytiglanra ítéltet tartottak fogva Magyarországon, és közülük 29 ítélete volt jogerős - olvasható a közleményben.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.