Feljelentik Matolcsy jegybankját a botrányos közlemény miatt

Az LMP feljelentést tesz a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ellen banktitok megsértése, személyes adattal visszaélés miatt, mivel - álláspontjuk szerint - engedély nélkül hozták nyilvánosságra a Magyar Nemzet napilap egyik kritikus újságírójának folyamatban lévő hitelügyletét.
Az LMP az MTI-nek küldött közleményében utalt az MNB keddi közlésére, ami szerint helyreigazítási pert kezdeményez a Magyar Nemzet ellen, mert a lap hétfői számában valótlan állításokat tett.

A jegybank a honlapján közzétett közleményben egyebek mellett azt írta, "a Simicska-lap mai állításai mögött a cikket jegyző újságíró egyéni hitelfelvétele, tájékozatlansága és vélt sérelmei állnak, amelyeket a napilap megpróbál - hamisan - általános gyakorlatként beállítani".

Az LMP erre reagálva arra hívta fel a figyelmet, hogy a személyes adattal való visszaélés akkor is megvalósul, ha nem banki forrásból származik Matolcsyék információja az újságíróról.

A párt szerint a lépés "hadüzenet és fenyegetés minden állampolgár számára: törvénytelen eszközökkel is megpróbálják elhallgattatni a bíráló hangokat".

Az LMP - több ponton is bírálva a jegybank tevékenységét - azt írta, az MNB nem is próbálkozik a mulasztások és hibák cáfolatával, szerintük ehelyett csak a bajokat szóvá tevő újságírók, állampolgárok fenyegetésére futja.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.