Félezer BKV-buszt kell eltemetni jövőre

Jövő év végéig legalább 500 buszt kell leselejteznie a BKV-nak, mivel az elöregedett járműveket már szervizelni sem lehet. Az európai átlagnál kétszer idősebb budapesti buszparkból kieső járműveket mindenképpen pótolni kell, különben a vállalat működésképtelenné válik.

Legalább ötszáz új busz forgalomba állítására kell 2012 első felében tendert kiírni az új buszüzemeltetési modell keretében, mivel ennyi járművet selejteznének le 2013-ban - derül ki a BKV igazgatósága által megszavazott előterjesztésből, amely szombaton került a távirati iroda birtokába.

A döntés értelmében a problémára felhívják a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a főváros figyelmét is. A BKV pénteki igazgatósági ülésén tárgyalt, november végi keltezésű dokumentum leszögezi: még idén 56 járművet, 2012 júliusáig további 302 darab buszt kellene leselejtezni, ezek gazdaságosan már nem javíthatók, 1990 előtt készültek, futásteljesítményük meghaladta az 1,2 millió kilométert, és 2003-óta semmilyen értéknövelő felújítást nem kaptak.

A kieső állományt teljes egészében pótolni kell, jövő év végéig pedig további 222 járművet kellene a forgalomból kivonni. Ezzel egyidejűleg jövőre el kell végezni 123 busz vázjavítását 853 millió forint értékben, és ezt az összeget a 2012-es üzleti tervben rögzíteni kell. A javítás elsősorban a szóló 415-ös (44 darab), valamint a csuklós 435-ös (43 darab) Ikarusokat érinti. Ezek mellett számolni kell azzal, hogy átmenetileg nagyobb, akár 20-50 darabos járműhiány is keletkezhet.

A jelzett kivonásokkal a BKV 1367 darabos buszparkja 1065-re csökken, ugyanakkor a jelenlegi csúcsidei járműigény 1160 darab. A dokumentumban az is olvasható, hogy a jelenlegi műszaki állapotok már a működőképesség legszélső határait jelentik, vagyis bármelyik pillanatban beállhat a teljes működésképtelenség.

A még forgalomban lévő 200-as sorozat tagjait 1983 és 1993, a 400-as szériát pedig 1987 és 2001 között állította forgalomba a BKV. A legidősebbek a 280-as csuklós Ikarusok, amelyek átlagéletkora 22,2 év, de a modernebb, 400-as sorozat is átlagosan 16-19 éves. Jelenleg az Ikarus 260-as a legelterjedtebb típus a BKV-nál, több mint négyszáz van belőlük, futásteljesítményük viszont már az 1,5 millió kilométert is meghaladta. A csuklós változata, a 280-asok is 1,3 millió kilométert futottak, és a 415-ösök is meghaladták már átlagban az egymillió kilométert. Jelenleg a járműpark 66 százaléka (903 darab) selejtérett, 8 százalék (103 darab) túlfuttatott, és 26 százalék (361 darab) van rendben.

A dokumentum kiemeli azt is, hogy az elvégzendő nagyjavítások mindössze 16 százalékát végezték el 2005-óta; az elmúlt hét évben 1878 nagyjavítást kellett volna elvégezni, de ebből 1575 elmaradt. Mindezek következménye, hogy a BKV-nál szolgálatot teljesítő buszok átlagéletkora 17,8 év, amely több mint kétszerese az Európában elfogadott 7-8 évnek. Emellett a fővárosi közösségi közlekedésből legnagyobb arányban (felszálló utasszámból 40 százalék) a buszokat használják. Londonban a járművek átlagéletkora 6,2, Prágában 9,5, Cagliariban pedig 1,5 év.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.