Fegyverletétel a köztévében

Visszalépett a nemrégiben bejelentett csoportos létszámleépítéstől és a regionális stúdióhálózat felszámolásától a Magyar Televízió MTV menedzsmentje - mondta Lázár András, a sztrájkbizottság elnöke a társaság vezetésével folytatott egyeztetés utáni sajtótájékoztatón.

Lázár András közlése szerint a menedzsment visszavonja a munkaügyi központoknál a mintegy 160 munkavállaló elbocsátásáról korábban tett bejelentést, valamint megállapodás született arról is, hogy visszavonják a sztrájkbizottság létrejötte óta kiosztott mintegy húsz felmondást is; az egyeztetések jövő hétfőn folytatódnak. Azt mondta, a köztelevízió és annak irányítása is válságban van, a munkavállalók saját maguk és az állampolgárok érdekében lépnek fel, s ha a tárgyalások nem vezetnek eredményre, "kénytelenek lesznek erősebb nyomásgyakorlási eszközökhöz is nyúlni".

(Korábban a sztrájkbizottság elnöke ezek közé sorolta a dolgozói nagygyűlést, illetve azt, hogy egy-egy percre elsötétítik a képernyőt.) Az ügyvezető pénzügyi és gazdasági döntéseit ellenjegyző cégvezető, Bednárik Imre szerdai megválasztásával kapcsolatban Lázár András úgy nyilatkozott: "nagyon reméljük, hogy az új helyzet pénzt is jelent a Magyar Televíziónak", amelynek finanszírozása - azzal, hogy jövőre egy fillér céltámogatást sem kap, szemben az idei 9,4 milliárdos summával - "jelentősen csökken".

Közlése szerint tárgyalnak a menedzsmenttel arról, hogy azokat is vegyék vissza, akiknek a sztrájkbizottság létrejötte előtti időszakban mondtak fel, valamint arról, hogy amíg működik ez a három reprezentatív érdekképviselet által létrehozott fórum, "addig nem nyúlnak az elbocsátás eszközéhez a menedzsment tagjai".

Múlt csütörtökön alakult a Magyar Televízióban sztrájkbizottság, amelynek deklarált célja a munkahelyek és az MTV-nek mint a társadalmi párbeszéd színterének a megóvása. Előző nap jelentette be a Magyar Televízió, hogy csoportos létszámleépítést hajtanak végre a társaságnál, a regionális stúdióhálózat felszámolásával párhuzamosan.

A tárgyalások folytatódnak az MTV menedzsmentje és a sztrájkbizottság között. Lázár András sztrájkbizottsági elnök nyilatkozatait az intézmény nem kommentálja - közölte a köztelevízió.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.