Ezt is megértük: többet osztanának a liberálisok

A főváros szociális kiadásainak növelésére tett ígéretet megválasztása esetén Bodnár Zoltán, a Magyar Liberális Párt (MLP) főpolgármester-jelöltje hétfőn.

A politikus sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, Tarlós István főpolgármester szegényellenes politikát folytat. Bodnár Zoltán szerint ezt az is bizonyítja, hogy míg Budapest az elmúlt négy évben megduplázta sportkiadásait, addig a szociális költései "drámaian csökkentek".

A Liberálisok jelöltje a budapesti szociális temetkezés bevezetését nevezte a jelenlegi vezetés legembertelenebb döntésének, de hangsúlyozta azt is, hogy a kormányoldal ugyan most rezsicsökkentéssel kampányol, de a főváros 2010-ben és 2011-ben az ivóvíz, a csatornázás, a szemétszállítás, a kéményseprés, a parkolás és a temetkezés díjait is emelte.

Bodnár Zoltán kiemelte, a városháza több százmillió forintos tanácsadói jutalmait, valamint a közterület-átnevezések fedezetét Budapest szociális kiadásainak növelésére fordítanák. A Liberálisok új szerződéseket kötnének a hajléktalanellátó civil szervezetekkel, akiktől Tarlós István fordult el - mondta a politikus, majd hozzátette: visszaállítanák a rokkantak közelmúltban eltörölt kedvezményes tömegközlekedési bérletét, továbbá növelnék a fogyatékos gyermekek évek óta változatlan támogatását is.

Gyurcsánynak még nem hagyták

A kiadások növelésének ígérete alapvető fordulatot jelent a Liberálisok politikájában, elvégre a liberalizmus követői általában nem az állami/önkormányzati újraelosztás növelésének követeléséről híresek, éppen ellenkezőleg. Emlékezetes, hogy az SZDSZ még éppen amiatt támadta a kormány megszorító intézkedéseit, mert azokkal szerintük nem lehetett komoly kiadáscsökkentést elérni. A "kis állammal' kampányoló SZDSZ akkoriban - 2008 végén - még ezermilliárdos kiadáscsökkentést követelt a kormánytól. A pártelnököt Fodor Gábornak hívták.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.