- A kormány válságcsomagja túl későn jött, és túl kevés. Jelen formájában nem alkalmas arra, hogy komoly kiadáscsökkentést érjen el vele a kabinet, így aztán nem is támogatható – mondta Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke a Liberális Gazdasági Konferencián. Szerinte nem adóemeléssel, hanem kiadáscsökkentéssel lehet előre lépni. Az értelmes elképzelések mellé az SZDSZ is oda tud állni. Ehhez azonban az kell, hogy egymás gyűlölete helyett a pártok képesek legyenek a megegyezésre – tette hozzá.

Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője keményebben fogalmazott, szerinte ugyanis nem az a kérdés, hogy az ellenzék megszavazza-e a kormány programját, hanem, hogy az MSZP oda tud-e állni egy ellenzéki javaslat mellé. Járai Zsigmond, volt jegybankelnök egyszerűbb megoldást javasolt: nem egyeztetni kell, hanem kormányozni.

Csillag István közgazdász, volt gazdasági miniszter szerint 2006-ban még jó lett volna ez a csomag, de most más a helyzet. A kormány tervezett intézkedései nem elegendőek ahhoz, hogy az ország elkerülje az összeomlást, ráadásul hangulatkeltő. Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója úgy látja, az a 210 milliárd forintos megtakarítás, amely elérhető, semmi másra nem elegendő, mint a lyukak betömésére. Az adóváltozásokat helyes iránynak tartja, de azok nem segítik a kiadások csökkenését.

Az előadók egyhangúan állították, a tervezett adóváltozásokat év közben végrehajtani lehetetlenség, és nem is szabad. Milyen az az ország, ahol fél évre sem lehet előre látni? A vállalatok az érvényben levő jogszabályok alapján tervezték meg az idei évüket, nem lehet a kormányfő kedve szerint kötélen rángatni mindenkit. Kóka János rámutatott, miközben az adóreform lényege, hogy végül többen fizetnek adót, a kormány tervezett intézkedése ezt nem éri el.

Az szja év közbeni módosítása már csak azért sem kivitelezhető, mert nincsenek hozzá szoftverek. A különadók elvonása virtuális, mert máshol megjelennek. Az áfa növelése erős megtakarításokkal képzelhető el, az SZDSZ csak speciális helyzetben és átmeneti időre tartja támogathatónak az elképzelést. Ami a járulékokat illeti, szerinte maga a kormány sem tudja még, honnan veszi el azt az öt százalékot. Összességében szerinte nem lesz egyszerűsítés, nem csökken a bürokrácia, nem nyúlnak hozzá az iparűzési adóhoz, a vagyonadó sem megfelelő, a jóléti kiadásokból pedig továbbra is a budapesti gazdag polgárok kapják a legtöbbet.

A konferencia szakértőinek egyébként nem kellett sokat gondolkozniuk, amikor azt a kérdést kapták, mit tennének a kormány helyében. Járai Zsigmond szerint fűnyíróval nem lehet kiadást csökkenteni. Ellenben meg lehet szüntetni háttérintézményeket, össze lehet vonni fővárosi kerületeket, sőt, ő bevezetné az egykulcsos adót, vagy éppen a Magyar Nemzeti Bank hatáskörébe utalná a pénzügyi felügyeleti funkciót. Mint volt jegybankelnök, azt is megjegyezte, hogy az MNB-nek jelen körülmények között öntenie kellene a pénzt a piacra. Kóka János közölte, hogy volt olyan év, amikor a központi költségvetés kiadása 350 milliárd forinttal haladta meg a tervezettet.

Ez szerinte a túlköltekezést mutatja. Ha tehetné, megszüntetné például a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatalt és a hozzá hasonló másik száz intézményt. Folytatta: a költségvetést nulla bázison tervezné, a kilencezer közfeladatból kétezret azonnal megszüntetne, privatizálná az állami cégeket, amelyek viszik a pénzt. Csillag István és Palócz Éva feláldoznák a 13. havi nyugdíjat és a közszféra 13. havi illetményét, mintegy 350 milliárd forinttal csökkentenék az állam kiadásait. Utóbbit azért is, hogy visszaálljon a bizalom Magyarország iránt.

Út a válságig

Sehová nem vezet, ha azt szajkózzuk: mi megmondtuk. Ne keressünk bűnbakot – mondta Fodor Gábor, a konferenciát megnyitó beszédében. A 2001-2006 közötti hibás gazdaságpolitika juttatta Magyarországot a tönk szélére. Ebben – tette hozzá – az SZDSZ-nek is szerepe volt. Kóka János szerint szerint ma az egyik legnagyobb baj, hogy nincs konzervatív gazdaságpolitika, a Fidesz ugyanis balról előzi az MSZP-t. „A két nagy párt halálos ölelése mélybe taszítja az országot”- dramatizált.

Csillag István inkább szakmai szempontból közelített a kérdéshez. Amerika és Magyarország helyzetét hasonlította össze, és vezette le, vajon miért nem működnek azok a válságkezelő eszközök, amelyek a tengerentúlon, vagy Nyugat-Európában igen. Oda jutott, hogy ahol erős a demokrácia és védik az adófizetők pénzét, ott most a bankszektor beteg. Ahol gyenge a parlament és fiskális alkoholizmus van, ott az államot fenyegeti a csőd. Szerinte Magyarország csak annak köszönheti, hogy még talpon áll, hogy az EU tagja.

Az elmúlt kormányok ott követték el a hibát, hogy az adófizetők zsebére szövetkeztek, a minimálbér adómentessé tételével például azt sugallták, ne fizess adót, a rokkant nyugdíjak rendszerével pedig azt, hogy ne dolgozz. Magyarul az állam a munkában, a megtakarításban és az adózásban is helyettesíti az egyéneket. Járai Zsigmond szerint inkább évek óta ott követjük el a hibát, hogy az EU25-höz hasonlítjuk magunkat, holott a szomszédos országokkal, a valódi versenytárakkal kellene.

Palócz Éva úgy véli, mielőtt a kormány eldönt egy terápiát, fontos tudnia, honnan indult a baj. Szerinte nem a gazdasági világválság kitörésekor, hanem akkor, amikor 2002-2006 között 8 százalék körül alakult az államháztartás hiánya. Az állam működési kiadásai az utóbbi években nem csökkentek, a bérjellegű kiadások dologiakká változtak. Azt hogy mennyira drága a magyar állam, jelzi: amíg az Európai Unió átlagában az állam működésére a GDP 3,5 százalékát költik, addig Magyarország 5,5 százalékot. A 17,5 százalékos magyar szociális kiadási mutató szinte megegyezik az EU 18 százalékos átlagával, de a régió országai jóval kevesebbet költenek. Hozzátette, azért nem szabad mindenért a fiskális politikát hibáztatni, csupán arról van szó, hogy ezen a területen hamar kiderül a hiba, míg az oktatási vagy az egészségügyi rendszerben elkövetett baklövések esetleg csak 10 év múlva derülnek ki.

Abban mindenki egyetértett, hogy a gyógyuláshoz őszinte kommunikáció kell, és egy lenyugodott, nem össze-vissza kapkodó kormány, amely egyik nap mond valamit, majd másnap annak teljesen ellentmondót lép.

Fodor Gábor és Járai Zsigmond