Ezer új buszt bérelne a BKV

Ezer új buszt lízingelne a BKV, összesen 60-80 milliárd forintért. Az új járműveket akár még az idén megkaphatná a vállalat. Az elöregedett buszpark frissítéséről hétfőn tárgyaltak a Városházán.

További részleteket kér a BKV elöregedett buszparkjának frissítésére a városháza a közlekedési vállalat vezérigazgatójától. A főpolgármesteri kabinet hétfőn vitatta meg Kocsis István azon elképzelését, hogy a BKV kétfordulós tenderen kiválasztandó, egyetlen szállítót megbízva lízingeljen ezer új buszt, 60-80 milliárd forintért. Kocsis elgondolása szerint az új járműveket akár még az idén megkaphatná a BKV. Az ügylet forrása az államtól várt, emelt összegű tömegközlekedési normatíva volna. A javaslat szerint a buszok felújítása nem jelent alternatívát, hiszen a buszok annyira elhasználódtak, hogy a fődarabokat és az alvázakat is cserélni kellene.

Jelenleg a fővárosi közlekedési vállalat 1400 buszának átlagéletkora 15 év, és 2006-hoz képest másfélszer annyi az üzemzavarok száma, naponta minden negyedik busz meghibásodik. A buszpark háromnegyede ráadásul kevéssé környezetbarát, a járművek évente ötezer tonna káros anyagot bocsátanak ki.

A kabinet úgy vélte, az operatív lízing mellett szükség van más változatok kidolgozására is, összehasonlítási lehetőség hiányában ugyanis Kocsis javaslata alapján nem tudnak "teljes körű döntést" hozni. A BKV vállalta, hogy többféle modellt is kidolgoz, többféle futamidőt és különböző járműszámokat alapul véve.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.