Ez nem Seszták Miklós napja

Az Együtt-PM arra szólítja fel Seszták Miklós nemzeti fejlesztési minisztert, hogy mondjon le posztjáról. Ha ezt nem teszi meg, akkor az ellenzéki pártszövetség Orbán Viktor kormányfőtől kéri, hogy vonja vissza a miniszter megbízatását. Erről a szövetség társelnöke beszélt csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.
Juhász Péter úgy fogalmazott: Seszták Miklósról az elmúlt hetekben kiderült, hogy korábban közel hétszáz olyan céget alapított, amelyek egyike sem fizetett adót, majd később valamennyit felszámolták és ezzel szinte biztos, hogy károkat okoztak a magyar államnak.

A sajtóban megjelentekre hivatkozva azt mondta, a legutóbbi hírek szerint a miniszter "hatalmával visszaélve, kapcsolatait felhasználva saját magának játszik ki uniós forrásokat". Szavai szerint Seszták Miklós három olyan céget is alapított, amelyekben egy volt osztálytársa valamilyen vezető megbízatást töltött be. A vállalkozások egyenként tízmillió forint vissza nem térítendő uniós támogatást kaptak, miközben – Juhász Péter kijelentése alapján - valós tevékenységet nem folytattak, csak arra szolgáltak, hogy a Seszták Miklós "tulajdonában lévő irodaházban" ingatlanokat vásároljanak a támogatásból.

Ez a történet csak arról szól, hogy Seszták Miklós egy gimnáziumi osztálytársa segítségével önmaga számára játszik ki uniós forrásokat – jelentette ki Juhász Péter, aki szerint jogos a gyanú, hogy a miniszter bűncselekményeket követett el.

Más témában feltett kérdésre azt válaszolta: a baloldali pártok még mindig egyeztetnek arról, hogy hogyan induljanak az önkormányzati választásokon, ezért várhatóan a jövő hét vége felé tudnak arra válaszolni, hogy ki lesz a közös főpolgármester-jelöltjük. Juhász Péter alkalmasnak tartja a sajtóban a DK jelöltjeként említett Balázsovits Lajos személyét. Azt mondta, arra törekednek, hogy közös jelöltet indítsanak és leváltsák Tarlós Istvánt, de ha ez nem lehetséges, akkor az Együtt-PM önálló jelöltet állít. – áll a közleményben.

Amint arról beszámoltunk, a Seszták cégügyeit feltáró cikksorozatunk nyomán csütörtöki lapszámában vezércikkben követelte a miniszter távozását a Magyar Nemzet is.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.