Erőszakkal távolították el az MTV előtt tüntetőket

Az MTVA a budai hegyeket építi fel a Kunigunda utcában, emiatt rángatták ki a sátorból az ott tüntetőket.

Erőszakkal távolították el hajnalban a köztévé előtt demonstrálókat - tájékozatta a Népszabadságot Nagy Navarro Balázs, a demonstráció szervezője, aki csakem egy évvel ezelőtt kezdte el tüntetését a tisztességes közmédiáért.

Nagy Navarro beszámolója szerint hajnalban 30-40 biztonsági ember jelent meg a demonsráció helyszínén, és fizikai erőszak alkalmazásával kivonszolták a sátorból az ott tüntető két aktivistát. Ezután kerítést húztak a demonstráció helyszíne elé. Nagy Navarro közölte, azonnal rendőröket hívott a helyszínre, mert a gyülekezési törvény előírása szerint ők szabályosan, törvényesen demonstrálnak. Az MTVA székház mellett reggel a biztonságiak dupla sorfalat álltak, hogy így tartsák távol a tiltakozók csoportját. 

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő alap megmagyarázza. mi történt. A szervezet péntek reggeli közleménye szerint a budai hegyek vonulatát mintázó műalkotás kerül a Kunigunda úti gyártóbázisa elé. Az MTVA szerint a szoborállítással a jelenleg ott demonstrálók jogai nem sérülnek. A közlemény szerint "a műalkotás tervezői Szőke Barbara és Polyák János iparművészek, az építkezés kivitelezője pedig a Szignum Építő és Fővállalkozó Kft. A közbeszerzési eljárás eredményeképpen megkötött szerződésben a vállalkozási díj összege 48,1 millió forint, a műalkotás felállításának költségét pedig az MTVA Sales House teremtette elő, így közpénzt nem igényelt".

"Az építési munkálatok pénteken elkezdődnek, és előreláthatólag két hónapig tartanak majd. Az MTVA reméli, hogy a nemrégiben nemzetközi díjjal elismert épület a műalkotással kiegészülve még kellemesebb és esztétikusabb környezetet biztosít majd a látogatók fogadásához" - olvasható a közleményben.

Az MTVA a tüntetőkről is ejt néhány szót a közleményben. "Az Alap tiszteletben tartja a magukat tüntetőknek nevezők álláspontját és véleményét, de biztosítani kívánja mind dolgozói, mind vendégei számára ingatlanjai akadálymentes megközelítését, különös tekintettel arra, hogy a magyar közmédia gyártóbázisáról van szó" - írták, hozzátéve, hogy a szoborállítással a jelenleg ott tartózkodók jogai nem sérülnek, hiszen "a majdnem fél kilométeres útszakaszon a továbbiakban is folytathatják tevékenységüket, továbbá az MTVA szívesen nyújt segítséget az építést és közlekedést akadályozó lakókocsik és standok áthelyezésében".

Nagy Navarro Balázs és Szávuly Aranka tévés szakszervezeti vezetők, valamint a hozzájuk csatlakozók tavaly december óta demonstrálnak a tisztességes, manipulációmentes közmédiáért. Nagy Navarro és Szávuly október elején kapta meg a lipcsei Média Alapítvány kitüntetését. A két magyar újságírók fogadták a német kancellárián is pont azon a napon, amikor Angela Merkel fogadta Orbán Viktor miniszterelnököt. A magyar újságírók egy petíciót adtak át a német kancelláriai hivatal képviselőnek, amelyben a magyar sajtószabadság tiszteletben tartását és védelmét kérték a német kancellártól és a magyar miniszterelnöktől.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.