Tüntetők helyett budai hegyek az MTVA előtt

A budai hegyek vonulatát mintázó műalkotás kerül a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) óbudai, Kunigunda úti gyártóbázisa elé. Az MTVA szerint a szoborállítással a jelenleg ott demonstrálók jogai nem sérülnek. A demonstrálók szerint viszont igen, mivel kiszorítják őket az épület elől.

A műalkotás tervezői Szőke Barbara és Polyák János iparművészek, az építkezés kivitelezője pedig a Szignum Építő és Fővállalkozó Kft. A közbeszerzési eljárás eredményeképpen megkötött szerződésben a vállalkozási díj összege 48,1 millió forint, a műalkotás felállításának költségét pedig az MTVA Sales House teremtette elő, így közpénzt nem igényelt - írta közleményében az MTVA.

A szükséges engedélyek már megvannak, így az építési munkálatok pénteken elkezdődnek, és előreláthatólag két hónapig tartanak majd.

"Az MTVA reméli, hogy a nemrégiben nemzetközi díjjal elismert épület a műalkotással kiegészülve még kellemesebb és esztétikusabb környezetet biztosít majd a látogatók fogadásához" - olvasható a közleményben.

Az MTVA felidézte, hogy a Kunigunda úti gyártóbázis főbejárata előtt lassan egy éve demonstráció zajlik.

"Az Alap tiszteletben tartja a magukat tüntetőknek nevezők álláspontját és véleményét, de biztosítani kívánja mind dolgozói, mind vendégei számára ingatlanjai akadálymentes megközelítését, különös tekintettel arra, hogy a magyar közmédia gyártóbázisáról van szó" - írták, hozzátéve, hogy a szoborállítással a jelenleg ott tartózkodók jogai nem sérülnek, hiszen "a majdnem fél kilométeres útszakaszon a továbbiakban is folytathatják tevékenységüket, továbbá az MTVA szívesen nyújt segítséget az építést és közlekedést akadályozó lakókocsik és standok áthelyezésében".

A segítség eddig abból állt, hogy erőszakkal eltávolították a tüntetőket az épület elől.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.