IMF-botrány: lazít a jegybank pórázán a Fidesz

Két módosító indítványt nyújtott be a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényjavaslathoz Rogán Antal - az Európai Központi Bank intelmeire tekintettel.

A módosításokat a politikus az Európai Központi Bank észrevételeivel indokolta. Az EKB, a honlapján csütörtökön közzétett véleményében azt írta: értesülései szerint a törvényjavaslat kormány elé terjesztett változata lényeges módosításokat tartalmaz az EKB-hoz benyújtott változathoz képest, "különösen a makroprudencális és a javadalmazási szakpolitikai kérdésekben" - írta az MTI. Magyarán: az EKB a jegybank függetlenségét félti.

Rogán egyik javaslata szerint kikerülne a szövegből az a rész, amely szerint az MNB alkalmazottainak havi bére nem lehet több az MNB alelnökeinek bérénél. A másik módosítás pedig beemelné a törvénybe a makroprudenciális felügyeletre vonatkozó szabályozást, mivel - ahogy a politikus fogalmaz - ezt tartalmazta a kormány által az Európai Központi Banknak (EKB) megküldött szövegtervezet, és az EKB azt a változatot véleményezte, és azt támogatta.

Az új szövegrész szerint: az MNB feltárja a pénzügyi közvetítőrendszer egészét fenyegető üzleti és gazdasági kockázatokat, elősegíti a rendszerszintű kockázatok kialakulásának megelőzését, valamint a már kialakult rendszerszintű kockázatok csökkentését vagy megszüntetését. Az MNB a rendszerszinten jelentős pénzügyi intézmények működését figyelemmel kíséri. Ezen hatáskörében megítéli a rendszerszinten jelentős pénzügyi intézmények likviditási helyzetét.

Az MNB elnöke a monetáris tanács döntése alapján a rendszerkockázatok felépülésének megakadályozása vagy a kockázatok csökkentése érdekében rendeletet adhat ki.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.