Beégett a G-nap a Hír TV-nél

Bár a csatornánál most hétfőn kezdődött az új időszámítás, a vezetőség nem tudott elszakadni a február 6-i történelmi naptól a tévé megújításáról szóló keddi sajtótájékoztatón.

Míg a menedzsment diplomatikusan februári „fordulatként” emlegette, Bodacz Balázs műsorvezető szinte csakis a G-naphoz fűződő emlékeit idézte fel, amikor – legendássá vált hímivarsejtügyi párhuzamával – Simicska Lajos, a tévé tulajdonosa nyíltan szembefordult Orbán Viktor miniszterelnökkel.

Az új műsorokat bemutató tájékoztatón visszatérő téma volt, hogy a Hír TV-t nem sikerült megtörni. Külön imázsfilmet készítettek – olyan megszólalókkal, mint Beer Miklós katolikus püspök vagy Nagy Feró – arról, hogy a tévé a „fordulat” ellenére sem lett ellenzéki vagy szélsőséges, ne kapcsoljanak el a konzervatív nézők.

Volt viszont visszamutogatás a február 6-án felmondott – azóta a kormánypárti Magyar Időkben vagy a köztévében landolt – vezetőségére, akik „fenyegetéssel”, „pénzzel” próbálták elcsábítani a stáb tagjait. De ellenálltak: csak két műsor szűnt meg, és két műsorvezető távozott. Viszont elindítottak több új műsort, és igazoltak olyan ismert műsorvezetőket, mint Kovács Kokó István, Reisz András, Szöllősi Györgyi vagy Veiszer Alinda.

Szöllősi Györgyit az állami médiából igazolták
Szöllősi Györgyit az állami médiából igazolták
Földi D. Attila

Visszaestek az állami hirdetések, de ezt piaci alapon pótolni fogják – mondta a Népszabadságnak Pauwlik László vezérigazgató.

A tartalomért felelős Tarr Péter pedig arról beszélt: már két alkalommal sikerült megverniük az állami hírtévét, karácsonyig pedig megduplázzák a nézettséget. A Nielsen havi jelentése szerint augusztusban egy százalék volt a közönségarány, ami átlagosan 90-100 ezer nézőt jelent. Összehasonlításképp: ez a szám az M1-nél 279 ezer, az ATV-nél 189 ezer.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.