Elbocsátották a hálapénz-botrányba keveredett orvost

A Péterfy Sándor utcai kórház igyekezett rövid úton véget vetni a kellemetlen ügynek, és június 30-ával megválik a hálapénz-ügyben meggyanúsított sebésztől – tudta meg a Népszabadság.

Lapunknak Sásdi Antal főigazgató azt mondta: az ügy vizsgálatával megbízott kórházi bizottság csütörtökön meghallgatta a panaszost és az érintett orvost is. Ám ez alkalommal sem lehetett megnyugtatóan tisztázni: az orvos követett-e el valamit, de azt sem, hogy kétség sem fér ártatlanságához. Végül e jelentés alapján az intézmény menedzsmentje úgy döntött: a hónap végével megszüntetik az orvos munkaviszonyát.

Mint emlékezetes, az intézmény vezetője a közösségi portálokkal egy időben a múlt hét elején kapta meg az első panaszos levelet, amit nem is beteg, hanem a nevében eljáró főnöke írt. A férfi ebben azt állította, hogy az orvos „megzsarolta, illetve megfenyegette” munkatársát, aki szilánkosra törte a sarkát. Amikor bementek érte, hogy hazavigyék a kórházból, és tízezer forintot diszkréten át akart nyújtani, az orvos kihívta a kórteremből, és azt mondta: „akinek van pénze vitorlázgatni, annak legyen pénze műtétre is. Ezt a pénzt nem gondolhatja komolyan, hát a 2 haverommal pont 5 perc alatt isszuk el”.

A kórház később közleményt adott ki az ügyben. Ebben értesüléseinket megerősítve leírják, hogy leírják, hogy "a panaszlott esemény – tudniillik, hogy az érintett orvos a beteg által felajánlott 10.000,- forint hálapénzt kevesellte, a beteget megzsarolta volna – nem bizonyítható." A kórház vizsgáló bizottsága megállapította, hogy "az orvos panasszal érintett magatartása kétséget kizáróan nem bizonyítható, azonban az etikai vétség gyanúja sem zárható ki. A fenyegetés, illetve zsarolás viszont egyértelműen kizárható volt. Fentiekre tekintettel az érintett orvos munkaviszonyát az Intézmény június 30-ai hatállyal megszüntette, addigis a munkavégzés alól felmentette."

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.