Hálapénz-botrány: Ezt a pénzt nem gondolhatja komolyan...

Etikai bizottságnak adja át a Péterfy Sándor utcai kórház annak a baleseti sebész ügyének kivizsgálását, aki immár több beteg állítása szerint előre kérte a hálapénzt. Sásdi Antal, a kórház főigazgatója lapunknak azt mondta: erre azért van szükség, mert az ügy komoly lavinát indított el – eddig több mint ötezer blogbejegyzés szól már erről.

Mint emlékezetes, az intézmény vezetője a közösségi portálokkal egy időben, a hét elején kapta meg az első panaszos levelet, amit nem is egy beteg, hanem a nevében eljáró főnöke írt. A férfi ebben azt állította, hogy az orvos „megzsarolta, illetve megfenyegette” munkatársát, aki életében először búvárkodott, és szilánkosra törte a sarkát.

Amikor bementek érte, hogy hazavigyék a kórházból, és tízezer forintot diszkréten át akart nyújtani, az orvos kihívta a kórteremből, és azt mondta: „akinek van pénze vitorlázgatni, annak legyen pénze műtétre is. Ezt a pénzt nem gondolhatja komolyan, hát a két haverommal pont öt perc alatt isszuk el”.

Lapunknak az érintett orvos, akit kollégái kiváló traumatológusnak tartanak, azt mondta: nem igaz, amivel vádolják, de nem szeretne az ügy megnyugtató tisztázásáig semmiről sem nyilatkozni. A megvádolt gyógyító közvetlen munkatársai életszerűtlennek tartják a szituációt, a balesetes betegek szinte „futószalagon jönnek”, sem az állapotuk, sem a körülmények nem engedik meg a hasonló beszélgetést – mondták lapunknak. Az intézményben elindult vizsgálat során a kórház maga is kérte, hogy jelentkezzenek azok a betegek, akiket az adott orvossal kapcsolatban hasonló sérelem ért. Eddig három panaszos jelentkezett a vízi balesetet szenvedő férfival együtt.

A hálapénz intézményét a kormánytöbbség a munka törvénykönyvének újrafogalmazásakor maga legalizálta, amikor előzetes vezetői engedélyhez kötötte az alkalmazottak számára a munkavégzéssel kapcsolatos ajándékok elfogadását. Ez az üzleti életben általában jól kezelhető szabály az egészségügyben a nyílt sebre szórt sónak bizonyult. Miközben szinte mindenki egyetért abban, hogy a honi egészségügy rákfenéje a hálapénz, ez a szabály arra kényszerítette a kórházigazgatókat, hogy vagy kirugdossák a hálapénzt elfogadó orvosaikat, vagy maguk adjanak nekik előzetes írásos felmentést valami olyanra, amelynek káros hatásáról esetleg maguk is meg vannak győződve. Igaz, a szabály nem írja elő, hogy a hálapénzt előre el lehet kérni.

A tiszta kezekre az egészségügyben ügyelnek - amíg szó szerint értelmezzük a szavakat
A surgeon washes his hands before enter in an operating room at the Ambroise Pare hospital in Marseille, southern France, April 3, 2008. REUTERS/Jean-Paul Pelissier (FRANCE)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.