Fideszes szájkosár a Debreceni Egyetemen

A sajtóval kapcsolatos szigorítások miatt tiltakoznak az Együtt-PM politikusai. A Debreceni Egyetem új sajtófőnöke ugyanis egy fideszes parlamenti képviselő felesége lett, s ezentúl a sajtósok már csak engedéllyel dolgozhatnak az intézmény területén.

Kósa Lajos szellemisége járja egyetemünket. Nemrég megtudhattuk, milyen az, ha polgármester olyan kérdést kap, amelyre nem tud pozitívan válaszolni. Most pedig azt láthatjuk, hogy megpróbálja meggátolni az egyetemen, hogy az újságírók megbízhatatlan kérdéseket tegyenek fel, vagy az ott dolgozók esetleg ne csupán pozitív képet fessenek a körülményekről - közölte mai debreceni sajtótájékoztatóján Szilvási Ottó és Rutz Tamás, az Együtt-PM szövetség két fiatal politikusa, egyben a Debreceni Egyetem (DE) hallgatói.

Az előzményekről azt mondták: a DE rektori hivatalának sajtóirodája az év elején életbe lépett változtatásokról levélben tájékoztatta a médiamunkásokat. Kiderült, hogy egységes egyetemi sajtóiroda jött létre, amelynek vezetője M. Tóth Ildikó sajtófőnök, akiről köztudomású, hogy Márton Attila fideszes országgyűlési képviselő felesége. Az új rendszer szerint "egyablakos rendszert” vezetnek be, az egész hatalmas nagy egyetem összes karának és intézetének és szakának sajtóügyeit egy helyről intézik, ráadásul az intézmény területén csak forgatási engedéllyel dolgozhatnak a szerkesztőségek.

Szilvási Ottó és Rutz Tamás elmondta: az Együtt-PM tiltakozik az egyetemi cenzúra bevezetése miatt, mert a DE sajtóirodájának létrejötte aggályos az új magyar demokrácia huszonnegyedik évében. Megfogalmazásuk szerint az egyetem, amely mindig a szabadság szimbóluma volt, ma a Fideszre oly jellemző módon szájkosarat kap.

Szerintük az új szabályozás több kérdést is felvet, így nem tudni, hogy vajon mi alapján kap egy sajtóorgánum munkatársa engedélyt a forgatásra, vagy mi alapján utasíthatják el. Kérdés az is, hogy mik a szankciók? Az Együtt-PM politikusai szerint mindez arról szól, hogy Kósa Lajos fél: a debreceni polgármester fél a kritikáktól, és attól, hogy kiderül, már szinte nincs olyan kérdés, amire pozitív választ tudna adni. Végül közölték: az Összefogás győzelme után felszámolják a túlközpontosított rendszereket, kármentést hajtanak végre, szabaddá teszik az egyetemeket és visszaállítják az autonómiát.

M. Tóth Ildikó 2013 végéig a fideszes elfogultsága miatt sokak által "narancstévének" nevezett Debrecen Televízió egyik vezetője volt, onnét került át a Debreceni Egyetem sajtófőnöki posztjára. Vele és férjével, Márton Attilával lapunk két évvel ezelőtt foglalkozott, amikor kiderült: a Hajdú-Bihar megyei Derecskén egy 3,7 milliárd forintos szennyvízprogram kommunikációs feladatait bruttó 15,6 millió forintért az a hajdúszoboszlói székhelyű Clarbis Kft. látja el, amelynek ügyvezetője M. Tóth Ildikó. Holott a szennyvízprogram egyik lobbistája éppen a férje volt.

A fideszes képviselő évekig kemény háttérmunkát, fontos lobbitevékenységet végzett a derecskei szennyvízberuházás megvalósításáért, így 2011-ben a helyi polgármester társaságában ő jelenthette a nyilvánosságnak, hogy Derecske több mint 3 milliárd forintos pályázati pénzt nyert a programra. Ilyen előzmények után nem volt etikus, hogy a milliárdos beruházás kommunikációját éppen az ő feleségének cége kapta meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.