Együtt-PM: Felelőtlenség az atomröptetés

Szabó Rebeka szerint senki sem szavazott arra, hogy a fejünk fölött sugárzó uránkazettákkal megrakott repülőgépek röpködjenek.
Felelőtlen, drága és veszélyes ötletnek tartja a jelenlegi helyzetben az atomerőművi fűtőanyag légi szállítását az Együtt-PM – jelentette ki sajtótájékoztatóján Szabó Rebeka, az ellenzéki pártszövetség szakpolitikusa. Álláspontja szerint a kormánynak az értelmetlen kockázatvállalás helyett inkább az atomenergia alternatíváinak kidolgozásával, például a megújulók egész Európában tapasztalható előtérbe helyezésével kellene foglalkoznia.

Szabó Rebeka úgy fogalmazott: a kormány a paksi üzemidő-hosszabbításról és a bővítésről szóló döntések előtt láthatóan nem gondolta végig az új üzemanyag behozatalával és a kiszállítással kapcsolatos logisztikai problémákat. Pedig intő jelként ott lebeghetett volna a szeme előtt, hogy a 2003-as reaktorbalesetből visszamaradt sérült fűtőelemeket évek óta nem sikerül kijuttatni az országból. Ráadásul az orosz-ukrán konfliktus – ami az eredeti tervekben szereplő vasúti szállítást most már tartósan meghiúsítja – szintén nem ma pattant ki: Oroszország először 2006-ban zárta el az ukrán gázcsapot, és azóta folyamatosan fennáll a feszültség a két állam között.

A politikus szerint az atomerőművek üzemeltetése során az egyik legfontosabb megoldandó kérdés az üzemanyag-ellátás és a kiégett fűtőelemek kezelése, ezek nélkül a létesítmény működtetése nem tekinthető biztonságosnak és hosszú távon fenntarthatónak. Ha ezekre a dilemmákra az Orbán-kormánynak mindössze annyi ötlete van, hogy egy háborús konfliktus közepén, amelyben néhány hete lőttek le egy utasszállító repülőgépet, előáll a nukleáris fűtőanyag légi szállításának sokmilliárdos költségnövelést és beláthatatlan veszélyeket jelentő gondolatával, akkor egyértelmű bizonyítványt állít ki arról, hogy a kormánnyal egyre szorosabban összefonódó atomlobbi érdekeit előrébb valónak tartja az ország biztonságánál - hangsúlyozta az LMP szakpolitikusa.

- Magyarországon senki sem szavazott arra, hogy a fejünk fölött sugárzó uránkazettákkal megrakott repülőgépek röpködjenek. Egy ilyen döntésre az Orbán-kormánynak nincs felhatalmazása, különösen nem úgy, hogy a parlamentet is kihagyja a döntéshozatalból – szögezte le Szabó Rebeka.

Az Együtt-PM szerint az atomenergia csak azoknak való, akik képesek a hosszú távú tervezésre, az összes lehetőség számbavételére és a reális veszélyek mérlegelésére. Ezek a szempontok ma egyértelműen a kevésbé kockázatos alternatívák, leginkább a megújulók fokozottabb használata mellett szólnak – vélekedett a politikus, azt is megjegyezve: egy olyan kormány, amelyik folyamatosan letagadja és eltitkolja a valós veszélyeket illetve költségeket, nem érvelhet meggyőzően amellett, hogy az atomenergia az olcsó és biztonságos áramellátást szolgálja.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.