Kutyuska, malacka: egymilliós bírság szexuális zaklatásért

Egymillió forintos bírságot szabott ki az Egyenlő Bánásmód Hatóság a Honda Hungary Kft.-re, mert a cég egyik munkatársát szexuálisan zaklatta egy kollégája.

A nő idén márciusban fordult a hatósághoz azzal a panasszal, hogy az akkoriban általános igazgatóként dolgozó férfi kollegája rendszeresen megjegyzéseket tesz a ruhájára, az alakjára és a szexuális életére. Előfordult, hogy a férfi más munkatársak előtt „kutyuskának”, „malackának” és „kislánynak” nevezte a női kollegákat – olvasható a hatóság napokban nyilvánosságra hozott határozatában. A panaszostól egyszer konkrétan megkérdezte, hogy lefekszik-e vele, egy másik alkalommal pedig arról faggatta, hogy szokott-e szexuális életet élni reggelente, mert ha nem, akkor ő szívesen lenne a partnere ebben.

A nő először személyesen kérte meg a kollegáját, hogy változtasson a magatartásán. Még 2006-ban, egy vezetői kommunikációs tréningen feladatmegoldás közben fordult hozzá azzal a kéréssel, hogy ne tegyen kétértelmű megjegyzéseket. Mivel a zaklatás folytatódott, a nő a vállalaton belül etikai bizottsági vizsgálatot kezdeményezett. A vizsgálat eredményével azonban nem volt elégedett, mert úgy érezte, hogy a bizottság általánosítani próbált, szexuális zaklatás helyett csak zaklatási ügyben vizsgálódtak. A nő úgy érezte, hogy a vizsgálat célja sokkal inkább a probléma elkendőzése, semmint az igazság feltárása volt.  

Ezt követően fordult az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz. A cég jogi képviselője azzal érvelt, hogy az etikai vizsgálat feltárta a történteket, a férfit, aki bocsánatot is kért, írásbeli figyelmeztetésben részesítették. Emlékeztetett arra, hogy a belső vizsgálat szerint a férfi a megjegyzésekkel csak a hibáira próbálta „viccesnek, ironikusnak szánt stílusban” figyelmeztetni a nőt. A vizsgálat során azt is elmondta, hogy a férfi pontosan nem emlékszik arra, hogy mik hangzottak el közte és a nő között. Amikor a nő elismételte, hogy a „Nem feküdnél le velem?” kérdés is elhangzott, a megvádolt férfi azt válaszolta, hogy „ezt nem tudja értelmezni”. Korábban az etikai bizottság előtt ugyanerről még az állította, hogy félreértés történt, nem gondolta komolyan, amit mondott. Hozzátette, hogy ez olyasfajta tréfa volt, amit másokkal is megtesz, és úgy gondolja, hogy „Magyarországon ez normális”.  

A hatóság a tárgyalás után megpróbált egyeztetni a felek között, hogy jussanak valamilyen egyezségre az ügyben, ez azonban nem járt sikerrel. Végül az EBH megállapította, hogy a bizonyítás alapján a nő beadványa alapos volt. A tanúvallomások alapján megállapították, hogy kollegája szexuálisan zaklatta a nőt, a munkáltató pedig megsértette az egyenlő bánásmód követelményét azzal, hogy nem biztosított hatékony védelmet a panaszosnak. Az etikai vizsgálat lezárta után ugyanis a szexuális zaklatás megszűnt, de az ellenséges, megszégyenítő légkör megmaradt. A hatóság döntésének indoklásában kiemelte, hogy a tréfás formába öntött kijelentések is alkalmasak lehetnek arra, hogy mások emberi méltóságát sértsék.  

A hatóság az egymillió forintos bírság kiszabásakor figyelembe vette, hogy a zaklatás fokozatosan bontakozott ki és hosszú időn keresztül tartott, valamint azt is, hogy a munkáltatónak lett volna módja kivizsgálni az ügyet és határozottabban fellépni, ehelyett azonban elkendőzni igyekezett a történteket.  

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.