Egy év eltiltás az ELTE-s obszcén dalokért

Lezárult az egyetem fegyelmi vizsgálata az ELTE Állam és Jogtudományi Kar (ÁJK) gólyatáborában énekeltetett trágár dalokkal kapcsolatban – számol be az ATV.
Az ELTE-TÓK táborában történt nemi erőszak után írta meg az Index, hogy az ELTE-ÁJK gólyatáboraiban nemi erőszakra és részeg lánnyal való közösülésre buzdító dalokat énekeltetnek az első éves hallgatókkal.

Az obszcén dalokat az idei, siófoki gólyatáborban is énekeltették a diákokkal. Az ELTE vizsgálatot indított az ügyben, és négy felelőst találtak. A tábort szervező Majomház instruktori körből három szervezőt egy évre, egy hallgatót fél évre eltiltottak tanulmányai folytatásától. Az instruktori kört már szeptemberben felfüggesztette az ELTE-ÁJK vezetése.

Mindeközben zajlik a vizsgálat a tavalyi, eltussolt nemi erőszakkal kapcsolatban is, mely a televízió információi szerint két hét múlva zárulhat le. Az ÁJK dékánja, Király Miklós keddi interjújában azt nyilatkozta, a hallgatók kikérdezése után nyilvánvalóvá vált, ki követte el a cselekményt.

A tavaly történt gólyatábori erőszakról tucatnyian tudhattak, az egyetem öt szervező ellen indított eljárást.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.