„Ebből pártszakadás lesz”

Nagyon hasonlót látunk most a Jobbiknál, mint a Fidesznél láttunk a kilencvenes években – állapította meg Krekó Péter, a Political Capital igazgatója. Vona Gábor sok szempontból modellnek tekinti Orbán Viktort, a Jobbikban centralizációs folyamat zajlik. Krekó szerint Vona azt vallja: „aki nem ért velem egyet, inkább menjen a pártból”.

Krekó Péter, a Political Capital igazgatója úgy látja, Vonának sok szempontból Orbán a minta
Koncz György / Népszabadság

Krekó Péter erős üzenetnek tartja, hogy Vona Gábor egyedüli indulóként is csak 80 százalékot kapott a kongresszuson. Ha egyes alelnököket ki kell zárni a versenyből – folytatta –, az nem azt mutatja, hogy erős a vezető, hanem azt, hogy fél. Vonának ugyanakkor nincs teljes kontrollja a párt felett. Úgy akarja átalakítani a Jobbikot, hogy ő döntsön a legfontosabb kérdésekben. Érdemben ezen az sem változtat, hogy a pártelnök átengedte a parlamenti frakció vezetését Volner Jánosnak. Jelenleg az látszik, hogy Vona nem olyan egyszemélyes vezetője a Jobbiknak, mint Orbán Viktor a Fidesznek, de szeretne olyan lenni.

A tagság elégedetlenségét érzékelve próbál előremenekülni – jellemezte a pártelnök stratégiáját Krekó Péter, aki biztosra veszi, hogy ez pártszakadáshoz fog vezetni. A Jobbik számára – mondta – már az is kedvező forgatókönyv lesz, ha a tagságnak csak a 20 százaléka válik ki.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.