Debrecen: így csinálnak hülyét magukból

A debreceni 2-es villamosprojekt kommunikációját végző cég e héten kedden még csütörtökre ígérte az első spanyol villamos megérkezését a cívisvárosba. Holott amikor e közleményt kiadták, a jármű már régen Debrecenben volt. Tudatosan vezették félre a médiát?

A sorozatos botrányairól elhíresült debreceni 2-es villamosvonal beruházása most újabb fejezettel bővült, igaz, a fölháborodás tárgya ezúttal nem pénzügyi vagy technikai természetű, hanem kommunikációs jellegű. A projekt PR- és sajtóügyeit intéző Debrecen Városi Televízió Kft. ugyanis (szándékosan vagy nem, ezt nem tudni) félrevezetett több tucat országos és helyi médiumot azzal kapcsolatban, hogy Spanyolországból mikor érkezik meg Debrecenbe az első új villamos.

A szerkesztőségeknek május 21-én, kedden délelőtt 10 óra 37-kor kelt levelében Szabó József kommunikációs projektmenedzser ez írta: "A jármű prototípusa 2013. május 23-án (csütörtökön) várhatóan a délelőtti órákban érkezik Debrecenbe, az Ispotály utcára. A prototípus speciális szállítójárműveken érkezik. A közúton történő szállítás és a jármű lerakodása forgalomkorlátozással jár. A rakodás várhatóan néhány órát vesz igénybe".

Az értesített lapok, televíziók és on-line újságok szerkesztői tehát úgy készültek, hogy az eseményről majd csütörtökön fognak tudósítani.

Ám még ugyanazon a napon, május 21-én, kedden este Szabó József kiadott egy újabb közleményt, amelyben ez olvasható: "Az új CAF-villamost szállító kamionok a vártnál korábban, tegnap este megérkeztek Debrecenbe. A járművek, a becsomagolt új villamossal jelenleg Debrecen egyik zárt, őrzött telephelyén állnak". A levélben ráadásul nem szerepelt az a kitétel, hogy "bocsánatot kérünk a téves tájékoztatásért".

S hogy mi történhetett valójában? Mi az oka annak, hogy a 2-es villamos kommunikációját komoly anyagi ellenszolgáltatás fejében végző cég "tévedett" azzal kapcsolatban, hogy mikor érkezik az első jármű? A megoldás egyszerű: a Debrecen Városi Televízió május 21-én, kedden este a híradójában beszámolt arról, hogy az első villamos már megérkezett a városba. A tudósítás nem sokkal azelőtt ment adásba, mielőtt a módosított közleményt kiadták. Vagyis a projekt kommunikációját ellátó Debrecen Városi Televízió (netalán tudatosan?) félrevezette a többi szerkesztőséget annak érdekében, hogy ők számolhassanak be elsőként a "várva-várt nagy eseményről".

E nagyszerűen elvégzett kommunikációs és televíziós munkához csak "gratulálni" lehet. Ezt hozzánk hasonlóan már a helyi megyei lap is megtette, mondván: ha a Debrecen Televízó nem „felejt el” szólni, még tudósítások is készülhettek volna. Cikkük itt olvasható.

Debrecen főtere a nagytemplommal
debrecen főtere a nagytemplommal
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.