Villamosbotrány: Debrecen szerint nem Debrecen hibázott

Elkészült az a jelentés, amely a botrányok sorozatától kísért villamosvonal-építés hátterét vizsgálta. Nem meglepetés a következtetés: az önkormányzat szerint nem terheli felelősség az önkormányzatot.

A debreceni önkormányzat közgyűlése a mai, csütörtöki ülésén elfogadta a tulajdonosi bizottság jelentését a 2-es villamosvonal építése körül kialakult helyzetről. A világhálóra föltett dokumentum egyik lényegi megállapítása, hogy "a beruházás eddigi létszakaszáig a határidők kitolódását eredményező tényezők az Önkormányzaton kívül eső okokra vezethetőek vissza". Ez nem meglepő, hiszen a történteket nem független testület vizsgálta, hanem a közgyűlés saját bizottsága, amelynek fideszes elnöke és többsége van.

Debreceni villamos
Debreceni villamos

Az ügy előzménye: az ATK-Debrecen Konzorciumnak 2012. május 31-én kellett volna befejeznie a debreceni 2-es villamospálya és a hozzá tartozó remízépület kivitelezését, ám ez nem történt meg határidőre. Tavaly nyáron a pálya csak mintegy 23 százalékos, a remíz pedig mindössze 32-33 százalékos készültségi fokon állt. Kósa Lajos polgármester akkor sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a debreceni önkormányzat június elsejével benyújtja napi 10 millió forintos kötbérigényét a konzorciummal szemben, s azt tervezi, hogy új közbeszerzést ír ki a beruházás kivitelezésére, de röviddel később Kósa Lajos polgármester visszakozott, s bejelentette, hogy mégis az ATK-Konzorcium folytatja a munkát.

A félbehagyott munkálatok egyre nagyobb lakossági elégedetlenséget váltottak ki, talán ennek volt a következménye, hogy Varga Zoltán és Dobrossy István, a baloldali DISZ önkormányzati képviselőinek kezdeményezésére a közgyűlés vizsgálatot indított a történtek kivizsgálására, s az a megállapodás is megszületett, hogy a beruházás lebonyolításáért a továbbiakban a konzorcium egy másik tagja, a debreceni Keviép Kft. lesz a felelős.

A DISZ képviselői januárban bejelentették: a vizsgálódásnak akár büntetőfeljelentés lehet a vége hűtlen kezelés vagy sikkasztás gyanúja miatt, s mint mondták, ha a fideszes vezetésű önkormányzat az esetlegesen bűncselekményre utaló adatok tükrében nem tesz feljelentést, akkor megteszik ők maguk.

Ezzel ellentétben a vizsgálat nem ilyen következménnyel zárult le. A jelentés a késlekedés okairól megállapítja: "meghatározó pont volt, hogy a villamostender elhúzódott, az csak a hatodik eljárásban zárult eredményesen. Időközben a jogorvoslati szakaszokban a bíróság már megállapította, hogy az Önkormányzat korábban is jogszerűen járt el, de a jogviták még jogerősen nem zárultak le". A bizottság szerint az eszközbeszerzés közbeszerzési eljárásának késedelme is nagymértékben hátráltatta a villamosvasúti infrastruktúra terveinek elkészítését". További késleltető tényezője volt a beruházás lebonyolításának, hogy "a konzorciumon belül a finanszírozás nem működött megfelelően, az alvállalkozók az előleg, valamint az első és a második részszámla összegeinek a megrendelő által a konzorciumvezető Arcadom Zrt. részére történő átutalását követően sem kerültek maradéktalanul kifizetésre".

A bizottság végül leszögezi: mára "megteremtődtek a munkálatok folytatásának pénzügyi és strukturális feltételei, amely kellő szervezeti garanciája lett Debrecen város erőfeszítéseinek és amely biztosítja azt, hogy a 2-es villamos beruházás az év végére elkészüljön".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.