Csepeli kettős gyilkosság: a Fidesz szerint MSZP-s politikusok felelőssége

A csepeli kettős gyilkosság erkölcsi és politikai felelősei azok az MSZP-s politikusok, akik már a gyilkosság előtt tudtak az iskolában történt sikkasztásról - mondta Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő.

A Fidesz csepeli önkormányzati és országgyűlési képviselője azt mondta: a tavaly januári gyilkosság óta nyílt titok Csepelen, hogy az iskolában történt csalássorozat, egy pénzügyi elszámolási vita volt a kettős gyilkosság oka. Erről a csalássorozatról - állítása szerint - tudott a csepeli MSZP-s vezérkar is, mivel a lelőtt iskolaigazgató, Takács József erről tizenegy oldalas feljegyzést készített, amit a helyi MSZP-vezetés elé tárt nem sokkal a bűncselekmény előtt. Németh Szilád megjegyezte: Takács József precíz összefoglalója a múlt héten került hozzá.

Az iskola kerítése a gyilkosságok után
Csepel-Sziget Általános és Szakközép Iskola

Takács József ezzel a feljegyzéssel kereste meg a helyi MSZP-s vezetést, de - mint Németh Szilárd megjegyezte - a helyi szocialista vezetők nemcsak erről az iskolában történt csalásról tudtak, hanem az önkormányzati intézményeket érintő bűncselekmény-sorozatról is. Hozzátette: a kettős gyilkosság utáni válságtanácskozás során cinikus, kegyeletsértő megjegyzést tettek, azt mondták, hogy csak azért nem történt feljelentés az ügyben, mert Takács József nagyon jószívű volt, és nem akarta az 5,5 millió forintos kárt okozó csalássorozattal gyanúsított Deme Gábor karrierjét kettétörni.

A "mi álláspontunk szerint pontosan arról volt szó, hogy az elvtársak rendkívüli módon megijedtek, és hallgatásukkal, cinizmusukkal, kegyeletsértő magatartásukkal elismerték, hogy bizony nem kevés téglájuk van ebben az ügyben, hiszen ők tartják fenn azt a csepeli MSZP-s mutyivilágot, ami ebbe a gyilkosságba torkollott egy éve" - mondta. Hozzátette: mindazok a politikusok, akiket felsorolt, hogy tudtak a csalássorozatról, "ennek a kettős gyilkosságnak az erkölcsi és politikai felelősei, az első számú felelősei". Ezért felszólítják a csepeli MSZP érintett vezetőit, hogy mondjanak le pozícióikról. Megjegyezte: az egy éve tartó nyomozás során nem sikerült pontosan tisztázni a gyilkosság körülményeit, a politikusok szerepét, ezért a legfőbb ügyészhez fordulnak, akihez eljuttatják azt a dokumentumot, ami álláspontjuk szerint megalapozhatja egy esetleges bűnpártolás alapját. Emellett felteszik a kérdést a legfőbb ügyésznek: kihallgattak-e politikust az ügyben, és ha igen, akkor annak milyen következményei vannak, ha pedig nem, akkor ennek az okát tudakolják. Tájékoztatást kérnek a nyomozás állásáról is.

A diktafon mindent rögzített

A Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában 2009. január 7-én ölték meg az intézmény igazgatóját és helyettesét. A lelőtt iskolaigazgató, Takács József a csepeli MSZP-frakció helyettes vezetője volt. A gyilkosság után a rendőrség két embert vett őrizetbe: a bűncselekmény során megsérült gondnokot, K. Tamást, és a tanintézmény gazdasági igazgatóját, Deme Gábort, aki a kerületi önkormányzat pénzügyi bizottságának tagja volt, ám azóta lemondott tisztségéről, az MSZP csepeli szervezete pedig rendkívüli taggyűlésén kizárta a pártból.

A bíróság legutóbb december végén hosszabbította meg a több emberen elkövetett emberölés gyanúja matt előzetes letartóztatásban lévő K. Tamással és Deme Gáborral szembeni kényszerintézkedést. A rendőrség időközben Deme Gábort, az iskola volt gazdasági igazgatójaként az intézmény gazdálkodásával kapcsolatos gazdasági bűncselekményekkel is meggyanúsította.

A rendőrség a helyszíneléskor megtalálta az iskolaigazgató helyettesének zsebében azt a diktafont, amely rögzítette a bűncselekményt. Ezen hallható a bűncselekményt megelőző beszélgetés és a lövések is. A felvétel szerint K. Tamás lőtt.

MSZP: a Fidesz kegyeletsértő

Szerdán Budai Bernadett, az MSZP szóvivője a csepeli kettős gyilkosság egyéves évfordulója kapcsán visszautasította Kubatov Gábor fideszes pártigazgatónak az Echo Tv-ben elhangzott szavait, miszerint a "szocialisták lelövöldözték egymást". A szóvivő szerint ez nemcsak hazug és kegyeletsértő, hanem gyűlöletkelő is. Szenteczky János, az MSZP csepeli szervezetének elnökhelyettese emlékeztetett: a kettős gyilkosság elsőszámú gyanúsítottja soha nem volt tagja az MSZP-nek.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.